Online angol magántanárok

1-20 / 65
Hogyan válasszunk angoltanárt?
"Ahány nyelvet tudsz, annyi féle ember vagy". A szólás igazságát akkor tapasztalhatjuk meg, ha az angol nyelvű országokban találkozunk olyan hétköznapi esettel, ami „itthon” nem úgy van. Tehát a nyelvtanulás során nem csak a nyelvet szükséges elsajátítanunk, hanem az adott ország szokásait, rendszerét, kultúráját is meg kell ismernünk. Ezek nélkül nem sajnos nem lehet jól beszélni egyetlen idegennyelvet sem.

Ebből a tanulmányból az is kiderül, hogy az angoltanulás elkezdése a legnehezebb, hiszen az alapok, és különösen a kiejtés elsajátításához hiába vannak jó weboldalak, ezek használata is igényel némi rutint. Teljesen kezdőként nagyon nehéz fenntartani a motivációnkat, hiszen az előrehaladásunkat rendkívül lassúnak érezhetjük.

Nyelvtanfolyamok

Érdemes tehát teljesen kezdőként egy olyan tanfolyamot választani, ami tantermi környezetben, hozzánk hasonló zöldfülűeknek szóló tananyagot ad át, jól kipróbált módszerekkel, lehetőleg beszédcentrikusan. Ez a beszédközpontúság azért fontos, mert a kiejtést, szóbeli kommunikációt a legnehezebb önállóan megtanulni, míg a nyelvtani szabályokat, vagy éppen az egyes szavak jelentését, mondatok alkotását otthon, önállóan is hatékonyan meg lehet tanulni.

A jó tanfolyam főbb tulajdonságai:
  • Viszonylag kislétszámú, hiszen kezdetben sok figyelmet igényelnek a tanulók.
  • Élvezetes, nem száraz, mivel a motiváció fenntartása kiemelten fontos.
  • Homogén tudású tanulókból áll, vagyis mindenki egy szinten van angol nyelvből.
  • Legalább heti 3x 2 órás, hiszen tisztességesen eljutni egy jól megalapozott kezdő szintre csak kellő intenzitás mellett lehet.
A fentieken felül nem árt, ha tudunk értékeléseket, tapasztalatokat olvasni az adott nyelvtanfolyamról, mielőtt egy alacsony színvonalú képzésre fordítanánk időnket és pénzünket. Nagy segítség lehet a döntésben az is, ha kínál a nyelviskola ingyenes próbaórát, amit meg tudunk tekinteni, esetleg pénzvisszafizetési garanciát vállal elégedetlenségünk esetére.

Magántanárok

A nyelvtanfolyamok egyértelmű hátránya, hogy csoportos képzés esetén kevesebb figyelmet kapunk, így a fejlődésünk üteme korlátozottabb ahhoz képest, mintha valaki csak velünk foglalkozna. Erre adhat megoldást, ha találunk olyan magántanárt, aki online tart órákat. Természetesen a dedikált figyelem lényegesen többe is kerülhet a nyelvtanfolyamoknál, a specifikus segítség azonban a jobb hatékonyság, így gyorsabb haladás miatt gyakran megtérül. Ne feledjük, hogy a kezdeti, intenzív szakasz után már önállóan is képesek vagyunk fejlődni, így elegendő lehet csak heti egyszer magántanárral konzultáltunk, költségtakarékossági okokból akár online.

A jó magántanár főbb tulajdonságai:
  • Van tapasztalata hozzánk hasonló szinten lévő tanulóval.
  • Stílusa, személyisége összeegyeztethető a miénkkel.
  • Érthetően, érdekesen, számunkra befogadható módon tanít.
  • Valódi, kipróbált tudása van.
  • Óradíja megfizethető.
  • Az oktatás helyszíne nem jár különösebb kényelmetlenséggel.
Az ideális magántanár kiválasztásához jó kiindulópont az Onlinetanár, ahol chat kapcsolatot vehetsz fel tanáraiddal, Üzenőfalra írhatsz ingyenesen, és véleményezheted tanáraid tevékenységét.

Tananyagok

Végül érdemes szót ejteni az interneten elérhető tananyagokról is. A Tanárajánló tudástára, ahol számos ingyenesen elérhető átfogó anyag található. Ezen felül érdemes angol nyelvű regényeket olvasni, amelyekből különböző tudásszintű változatok is elérhetők, akár használtan vagy könyvtári kölcsönzés útján is.

A lényeg mindenek felett: kitartás!

Nábrády Júlia angol magántanár fotója
Nábrády Júlia
Angol
(általános iskolai)
5500HUF / 45'
Angol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
5500HUF / 45'
Spanyol
(középiskolai)
5500HUF / 45'
Spanyol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 45'
Angol-spanyol jókedvűen :)
ELTE-n végzett diplomás középiskolai nyelvtanár vagyok, sok éves nyelviskolai (pl.London Stúdió), ált.iskolai és gimnáziumi tanítási gyakorlattal. Személyhez, célokhoz, életkorhoz igazodó módszerekkel tanítok angolt minden szinten, spanyolt kezdő, újrakezdő szinten. Felnőttekkel és 10 éves kortól gyerekekkel is szívesen foglalkozom. Az órákat évek óta online tartom, ezért kipróbált módszerek széles tárháza biztosítja a kontakt oktatással egyenértékű hatékonyságot, a vidám, közvetlen hangulatú órák során. Korrepetálást,nyelvvizsgára (Telc,Origo,LanguageCert,Euro stb.),közép-és emelt szintű érettségire felkészítést is vállalok. Ha szükség van rá, a digitális tananyagot is biztosítom. Igény esetén INGYENES próbaóra! Speciális kedvezményrendszer az árak csökkentésére.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Kőhalmi Adrienne angol magántanár fotója
Kőhalmi Adrienne
Angol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 60'
Angol
(gazdasági nyelv)
6500HUF / 60'
Angol
(nyelvvizsga)
5500HUF / 60'
Angol
(érettségi)
5500HUF / 60'
BESZÉDCENTRIKUS ANGOL ÓRÁK SKYPE-ON LONDONBÓL
Nagy tapasztalattal rendelkező anyanyelvi diplomás angol tanár vagyok Londonból. Örömmel segítek neked céljaid elérésében beszédben, írásban, értésben, sikeres nyelvvizsgát tenni, profi szinten tudni a szakmai angolt (üzleti, jogi, orvosi, katonai, turisztikai) vagy akár állásinterjúra felkészülni.

19 éves tapasztalattal rendelkezem a személyre szabott nyelvtanítás terén kezdőtől a felső fokig. Több, mint 40 000 megtartott óra áll mögöttem. Egy évtizedet töltöttem az USÁ-ban, így szívesen tájékoztatok mind amerikai, mind britt szokásokról, jogról, hasznos tudnivalókról.

Óráimon beszédcentrikussággal és logikus magyarázatokkal igyekszem diákjaimat a lehető legmagasabb szintre eljuttatni. Rugalmas időbeosztással (hétfőtől péntekig 8-20-ig) és tananyagok széles skálájával dolgozom ingyenesen biztosítva azokat.

Az órák online Skype-on zajlanak, illetve időközönként lehetőség van a személyes órákra is Budapesten és Londonban.
- Szakmai angol vizsga felkészítés: IELTS, TOEFL, CAMBRIDGE, TELC, ECL, Euroexam, Corvinus (turisztika, üzleti), BME, ILEC (jogi), KITEX (orvosi).
- Az egyéni órák díja: 6500Ft / 60 perc.
Felkészítek: nyelvvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, nagy lépések, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő,szigorú
Vélemények
Sulykos Ilona angol magántanár fotója
Sulykos Ilona
Angol
(kiejtésközpontú nyelvtanulás)
4000HUF / 60'
ANGOL - ÉJSZAKAI BAGLYOKNAK
Kaliforniában élő angoltanárnő vagyok, és kiejtésközpontú online angoltanulást ajánlok azoknak, akik késő este is fent vannak. Az időkülönbség Magyarország és a Nyugati Part között 9 óra, ezért ha este 2o.oo és 23.oo közötti időpont megfelel, keress meg.
Fejlesztheted a kiejtésedet és csökkentheted a magyar akcentusodat egy 31 éve Amerikában élő angoltanárnő segítségével. Hogy mindent megérts, magyarul mondom el az amerikai angol kiejtés trükkjeit, és megfelelő gyakorlás után a kommunikáció angolul lényegesen könnyebb lesz számodra. Ha elfogadható a késő esti időpont, keress meg emailben és egyeztetünk egy ingyenes konzultációt Skype-on.

MAGAMRÓL: Az ELTE BTK-ról van magyar szakos középiskolai tanári diplomám, valamint a kaliforniai USCB-ről szereztem Teaching Credentials. 14 évig tanítottam negyedikeseket és ötödikeseket amerikai általános iskolában. A tananyagban minden tantárgy benne volt - az angol nyelvtől a kémiáig. A YouTube csatornám - “MAGYAROK ANGOLUL - kiejtésfejlesztés” - leckéiből képet kaphatsz a szisztematikus kiejtés-tanítási gyakorlatomról. Ha az órák során bármi nyelvtani vagy szókincsbeli kérdés felvetődik, azt is megbeszéljük. A kiejtés mellett hangsúlyt helyezünk az idiomatikus kifejezések használatára, mert ezekkel nagyon hatásossá lehet tenni a kommunikációt. Bár a leckéim fő témája a kiejtés, az órák anyagát szívesen igazítom a te igényeidhez.
Küldj egy emailt bizalommal.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára
Vállalok: csoportos oktatást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Csorba Judit angol magántanár fotója
Csorba Judit
Angol
6000HUF / 50'
Magyar irodalom
6000HUF / 50'
Történelem
6000HUF / 50'
ANGOL, TÖRTÉNELEM, MAGYAR ÉRETTSÉGI-2024. évben! emelt és közép szinten!
Felkészítelek az Új érettségire ,a 2024.évi követelmények szerint! Magyar nyelv és Irodalom, Történelem, Angol tárgyakból!/közép, emelt szint/

Az Őszi érettségin 85-93% között vizsgáztak tanítványaim. A rendszerező áttekintés és a minta-feladatok célzott begyakorlása meghozta a kívánt eredményt. A legújabb követelményrendszer alapján készültünk, főiskolák, egyetemek elvárásainak megfelelően. A kiemelkedő képességű diákok, kimagasló eredményeket értek el. Bővült látókörük. Kialakult intellektuális érdeklődésük. Magasabb szintű tanulmányok, tudományos munka, tanulmányi versenyek részesei lehetnek a felsőoktatásban! Neked is szívesen segítek! Csak akkor hívj, ha igazán akarsz tanulni! Várlak szeretettel!
JELENTKEZZ MOST!


Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, nagy lépések, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: tegeződő,szigorú
Vélemények
Derecskey Veronika angol magántanár fotója
Derecskey Veronika
Angol
(felnőttoktatás)
6000HUF / 45'
Angol
(üzleti nyelv)
6000HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
6000HUF / 45'
Angol
(alsó tagozat)
6000HUF / 45'
Angol
(kiscsoportos korrepetálás)
6000HUF / 45'
Angol
(gazdasági nyelv)
6000HUF / 45'
Angol nyelvoktatás felnőtteknek és gyermekeknek ANGLIÁBÓL.
Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező angoltanár vagyok, aki jelenleg Nottingham városában, Angliában fogadja online diákjait, tudásszinttől, korosztálytól függetlenül.

Tanítási gyakorlatom során folyamatosan képzem magam Anglia különböző területein, jelenleg alkalmazott nyelvészként doktori kutatásomat végzem, melynek fő területe az angol, mint idegen nyelv oktatása és az idegen nyelvi motiváció .

Online és személyes oktatásban is sokrétű tapasztalattal rendelkezem, mind gyermek- mind pedig felnőttoktatás terén.

Az órák mindig személyre szabottak, a tananyagot mindig az aktuális szinthez és korosztályhoz mérten választom, alakítom ki.

Általános nyelvoktatás, illetve szinten tartás mellett vállalok nyelvvizsgára (alapfoktól felsőfokig, jelenleg Magyarországi, illetve továbbtanuláshoz szükséges nyelvvizsgákra is, pl. IELTS, TOEFL), állásinterjúra való felkészítést, de különösen szeretek foglalkozni kezdő felnőtt vagy fiatalkorú, illetve haladó, szinten tartó, intenzív módon tanulni kívánó tanítványokkal.

A legjobb helyen jársz akkor is, ha eddig állandó újrakezdő voltál, de mindig feladtad, mert nem érezted elég motiváltnak magad, hogy végre megtanulj angolul... Ebben is tudok Neked segíteni!

Várlak szeretettel, hogy bemutathassam Neked is a nyelvtanulás csodálatos világát!
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Szikora Rita angol magántanár fotója
Szikora Rita
Angol
Félsz ha meg kell szólalnod angolul? Kevés az önbizalmad? Alig mersz megszólalni?
Ha így érzed magad: ☝️ ⬇️

1. Nem mersz megszólalni, beszélni angolul, mert rágörcsölsz, totál leblokkolsz.
2. Szeretnéd tudni használni a nyelvet. Jelenleg megszólalni sem tudsz angolul.
3. Komoly akadálynak érzed, ha meg kell szólalni angolul és azt is érzed, nem tudod leküzdeni.
4. Próbálod összerakni a szavakat a fejedben, de nem megy.
5. Úgy szeretnél megtanulni angolul, hogy bátran használd akár szóban, akár írásban.
6. Rengeteg tanfolyamot kipróbáltál már de minden angolórát ugyanolyan unalmasnak érzel. Nincs kommunikáció. Ráadásul több a magyar nyelv, mint az angol, és úgy érzed, ez nincs így jól.
7. Eleged van a felesleges magolásból, szótárfüzetből és a fordításból.
8. Már pár hét alatt szeretnél fejlődni angolból, gördülékenyen kommunikálni, mindezt otthonodból, online.
9. Teljesen az alapoktól kezdenéd az angolt.
10. Szinten tartani szeretnéd a nyelvtudásod.
11. Nyelvvizsgára van szükséged.
12. Társalgási szintű angolra van szükséged.
13. A munkádhoz van szükséged az angol nyelvhasználatra.
14. Élő angol nyelvhasználatra, élő nyelvi környezetre és nem pedig tankönyv ízű, magolós angolórára van szükséged.
15. A szótárfüzet mentes módszerrel szeretnél angol nyelvet tanulni.

Ha te is magadra ismertél ebben a probléma sorozatban, és végre a jó nyelvi módszerrel akarsz megtanulni angolul, mert nem akarsz több időt veszíteni, vedd fel velem a kapcsolatot most! Mindig itt vagyok és 1-2 órán belül válaszolok. Ráadásul küldök neked egy ajándékot is!

Jó hír, hogy van megoldás, ráadásul nagyon egyszerű és gyors!
Vedd fel velem a kapcsolatot most és kezdd el még ma az online, új, hatékony, beszédközpontú angol nyelvtanfolyamod magolásmentesen. Ez garantáltan szótárfüzet mentes módszer lesz!
Mindezt otthonról, kényelmesen! Várlak szeretettel! :-)
Vélemények
Nagy Judit angol magántanár fotója
Nagy Judit
Angol
(gyakorlat)
4000HUF / 45'
Önismeret
8000HUF / 60'
Élő nyelv, angol társalgás, beszédközpontú oktatás, érzelmi intelligencia és testtudatosság
Kedves Érdeklődő !

1. Angol oktatást vállalok online (Messenger, Google Meet stb.) vagy személyesen Szolnok belvárosában.

4000 Ft/45 perc

Érdeklődésem fókuszában az élő, használható nyelvtudás áll, ahol a lényeg a kommunikáció, egymás megértése és a gátlások nélküli szabad önkifejezés. Tudtad, hogy sokszor sikeresebbek és gyorsabban tanulnak azok, akik mernek hibázni ? A hiba azt jelenti, hogy megpróbáltad, hogy mertél kockáztatni, tapasztalni valami újat.


2. Érzelmi intelligencia és testtudatosság fejlesztése gyakorlatokkal (Realization Process) - akár angolul is

8000 Ft/60 perc


3. Diád gyakorlat : kölcsönös páros meghallgatás

Egy alkalommal ingyenesen megmutatom neked, én hogyan szeretem csinálni.

A legjobbakat,
Judit
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorient
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Tormáné Ivett angol magántanár fotója
Tormáné Ivett
Angol
(egyetemi)
3750HUF / 45'
Német
(egyetemi)
3750HUF / 45'
Magyar nyelv
(egyetemi)
3750HUF / 45'
Angol, német és magyar, mint idegen nyelv oktatást vállalok kis csoportos és egyéni formában. Céges nyelvoktatást is vállalok több éves gyártási folyamatban szerzett tapasztalattal.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Okt.gyak.:  10
Vélemények
Paldi Monika angol magántanár fotója
Paldi Monika
Angol
Online angoloktatás Angliában élő tanártól
Kedves Érdeklődő!

Angoltanári MA egyetemi diplomával, nemzetközi TEFL (Teaching English as a Secondary Language ) diplomával és Anglisztika BA diplomával rendelkező angoltanár vagyok. Jelenleg Dél-Angliában élek, ahol egy középiskolában tanítok “one-to-one” és kis csoportos angolt olyan diákok részére, akiknek nem az angol az anyanyelve, továbbá sajátos nevelési igényű diákoknak segítek a tanulásban. Több mint 10 éves sikeres magántanári tapasztalattal vállalok online oktatást (általános és üzleti) minden szinten a világ különböző országaiban élő tanítványaim részére. Olyan munkavállalók jelentkezését is várom, akik szeretnének felkészülni a külföldi munkavégzésre.
Óráim személyre szabottak, oldott légkörben zajlanak. A tananyagot én biztosítom a diákjaim részére. Változatosságra törekszem és igyekszem megtalálni minden egyes tanítványom számára a leghatékonyabb módszert.

Szeretettel várom jelentkezését!
Felkészítek: érettségire, felvételire
Vállalok: tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Okt.gyak.:  15
Vélemények
Géring Hajnalka angol magántanár fotója
Géring Hajnalka
Angol
(nyelvvizsga)
5000HUF / 60'
Német
(középiskolai)
5000HUF / 60'
Önbizalomfejlesztés
(konzultáció)
12000HUF / 60'
Önismeret
(konzultáció)
12000HUF / 60'
Magyar nyelv
(nyelvvizsga)
5000HUF / 60'
NYELVI ÉS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS HATÉKONYAN
Bátran fogsz beszélni is! Én elkísérlek a célig!
18 éve kezdtem az angol és a német tanítását, korrepetálását eleinte kezdőknek (gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt). Aztán a saját gyermekeim mellett én is sokat fejlődtem, elvégeztem pár iskolát, mint pl a Nemzetközi Metafizikai Akadémiát és annyira beleszerettem, hogy már kb 6-7 éve többet foglalkozom személyiség-fejlesztéssel, önbizalom erősítéssel, mint a nyelvekkel, de a nyelvtanítás még mindig a második szerelmem.

Angolból felsőfokig tudlak kísérni, míg németből csak középfokig, de azzal is elégedett lehetsz. Munkamódszerem laza, de következetes.

Ha szimpatikus vagyok, jól jársz velem, ha hosszútávon elkötelezed magad mellettem, mert elkísérlek a célig, abban biztos lehetsz. Persze a munka oroszlánrésze akkor is a Tiéd, de végig fogom a kezed. :)
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám:  Az önbizalom erősítés :)
Vélemények
Naghi Levente angol magántanár fotója
Naghi Levente
Angol
3500HUF / 45'
Angol Otthon
Diákoknak és felnőtteknek, kezdőtől a haladó szintig, beszéd centrikus, nyelvtan biztos, jó hangulatú angol nyelv oktatást vállalok online vagy a saját otthonodban.
Felkészítek: nyelvvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, nagy lépé
Stílusom: laza,tegeződő,szigorú
Vélemények
Helt Kata angol magántanár fotója
Helt Kata
Angol
(nyelvvizsga)
3500HUF / 60'
Angol
(érettségi)
3500HUF / 60'
Angol
(korrepetálás)
3500HUF / 60'
Hagyományos és beszédfejlesztő angol oktatás
Belföldön (BME, Origo) és külföldön (ECL, TELC) is elfogadott nyelvvizsgákra, közép és emelt szintű érettségire való felkészítést vállalok illetve szinten tartást, szintre hozást is.
A hagyományos angol órák mellet kommunikáció és beszédfejlesztő órákat is tartok, melyekhez szükséges B2-es középfokú nyelvtudás.

Az Eszterházy Károly Főiskolán Anglisztika szakon végeztem, majd tanár továbbképzésben vettem részt, amivel Cambridge egyetem által kiállított CELTA oklevélre tettem szert.

60 perc - 3500 Ft




Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Kedvenc témám:  english
Okt.gyak.:  5
Vélemények
Leonóra Bálint angol magántanár fotója
Leonóra Bálint
Angol
(általános iskolai)
5000HUF / 45'
Angol
(érettségi)
6500HUF / 60'
Angol
(középiskolai)
5000HUF / 45'
Angol
(felnőttoktatás)
6500HUF / 60'
HATÉKONY ÉS GYORS ANGOL NYELVTANULÁS
ANGOL nyelvből középiskolai és érettségi/emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést, valamint képességfejlesztést hatékony, eredményes vezetését vállalom.

ANGOLÓRA kezdőtől a felsőfokúig: Általános és középiskolai oktatás, közép- és felsőfokú nyelvvizsga, érettségi vizsga, szakmai nyelv és önéletrajz, motivációs levél, valamint interjúra való felkészítés, rugalmas órabeosztási lehetőséggel!
Fordítási munkákat is vállalok.

Csoportos órákat kedvezményesen vállalok.

Jelentkezéseket szívesen fogadok online, egyéni kérésekhez igazodva.


Digitális beadandók, esszék, fordítások elkészítését, gyakorlati feladatok ellenőrzését vállalom rövid határidőkkel.

Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Varga Andrea angol magántanár fotója
Varga Andrea
Angol
(felnőttoktatás)
Angol
(egyetemi)
Angol
(gazdasági nyelv)
Angol
(nyelvvizsga)
Angol
(érettségi)
Angol
(üzleti nyelv)
Angol
(szakdolgozat)
Írás
(egyetemi)
Beszedkozpontu orak
Képzett angol nyelvtanar vagyok, több mint 15 éves angol nyelvtanitasi tapasztalattal amit Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban szereztem. Az általános nyelviskolai tanításon kívül 5 éves egyetemi tanítási tapasztalattal is rendelkezem.

Képzettségem:
Debreceni Egyetem - Angol Nyelv és Irodalom szakos bölcsész (angol nyelv tanítás specializáció)
Debreceni Egyetem - Üzleti Szaknyelvi kommunikáció specializáció
Coventry University - Academic Writing Development (PgCert)
The University of the Highlands and Islands - Digital Pedagogy (PgCert)
IELTS C2 Proficiency nyelvvizsga

Tapasztalat:
- nyelviskolai tanítás
- magán óra adás
- Angliai egyetemi felkészítő kurzuson tanítás (nyelv, írás, beszed, előadás tartás, tanulási kepésségek)
- Spanyolországi egyetemi tanítás (writing development and research)

Specializációm:
- egyetemi szaknyelv
- üzleti és gazdasági szaknyelv
- nyelvvizsga felkészítés
- szakdolgozat es egyetemi, foiskolai dolgozat iras tanitasa
- kiejtes (pronunciation)

Az óraim beszedkozpontuak, hiszen a beszed gyakorlasa nelkul nem lehet egy nyelvet elsajatitani. Az orakat az otthon, hazi feladatkent elvegzett anyagra epitjuk elsosorban, es hozza adjuk mind azt ami a diakot erdekli, ami az oran felmerul, legyen az nyelvtan, szavak, vagy angol nyelvu kultura. Tapasztalatom szerint, az onallo otthon tanulas es az oran torteno (angol nyelvu) celzott beszelgetes nagyban megnoveli a nyelvtanulas hatekonysagat.

Az elso rovid, 30-40 perces ora ingyen van, mert a hatekonysag erdekeben szeretem felmerni, a tanulo nyelvi szintjet, megbeszelni a celokat, es egyaltalan latni, hogy tudunk-e egyutt dolgozni.

Fordulj hozzam batran, barmilyen kerdesed van. Elerhetsz Whatsapp-on es Viber-en is.









Felkészítek: pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Bence Tamás angol magántanár fotója
Bence Tamás
Angol
(nyelvvizsga)
2750HUF / 60'
Angol
(nyelvvizsga)
3750HUF / 90'
Angol egyéni oktatás
19 éve folyamatosan tanító, Tanárképző Főiskolán végzett, számlaképes tanár vagyok. Otthonomban, a Fehérvári úton tanitok. Nyelvvizsgafelkészítést vállalok a következő vizsgákra: Origo, BME, ECL, TELC, Euro, TOEFL. Óráimra jellemző a beszédcentrikusság, a rendszeres leckeellenőrzés, szókincsfejlesztés.

Skype-on is oktatok, házhoz is megyek.



 | Hu
Felkészítek: érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Vélemények
Lingsch Adrienn zongora magántanár fotója
Lingsch Adrienn
Zongora
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Gitár
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Angol
(nyelvvizsga)
5000HUF / 45'
Hegedű
(általános iskolai)
5000HUF / 45'
Olasz
(gyakorlat)
4500HUF / 45'
Szolfézs
(elmélet)
5000HUF / 45'
Furulyaoktatás
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Matematika
(általános iskolai)
5000HUF / 45'
Tanulj zenét és nyelveket! Sohasem késő! Minden korosztály számára!
Ha zenét, matematikát vagy angol, német vagy olasz nyelvet szeretnél tanulni akkor itt a lehetőség!
Szeretnéd lejátszani kedvenc zenédet? Akkor itt a helyed!
Tanulhatsz gitározni , zongorázni ,furulyázni és hegedülni. Tanulhatsz énekhangképzést, szolfézst és zeneelméletet is.Klasszikustól a modern stílusig mindent tanulunk. Vállalok vizsgára,pótvizsgára vagy felvételire felkészítést. Minden korosztály számára vállalok tanítást.Sohasem késő a zenetanulás.20 éves tanítási gyakorlattal rendelkezem. A budapesti Zeneakadémián és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem tanári diplomáimat.
Angol nyelvből vállalok kezdőtől a nyelvvizsgára való felkészítést. Matematikából vállalok oktatást, korrepetálást felkészítést. A nyári szünetben is tanítok! Várlak szeretettel!
Felkészítek: pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Vincze Ákos angol magántanár fotója
Vincze Ákos
Angol
2000HUF / 45'
Az érettségire/nyelvvizsgára fogunk felkészülni! Fel fogjuk fedezni a te gondolkodásmódodat, és úgy fogunk tanulni, ahogy számodra hatékony.
Az iskolában sajnos nem tanuljuk meg az önálló gondolkodást. Csak passzívan ülünk a órákon, és a tanárok gondolkodnak helyettünk. Elmondják, hogy mit kell megjegyezni, mit kell elolvasni, mi a házi feladat stb. Nincs lehetőség arra, hogy megtanuljunk önállóan, a saját fejünkel gondolkodni. Ez nagyon legyengíti a kreativitásunkat, ami az angol beszédkészségünkre is kihatással van. A kreatív gondolkodás a legfontosabb. Tisztában kell lenned azzal, hogy ki vagy, meg kell értened, hogy hogyan gondolkodsz, és mi a TE saját véleményed a különböző dolgokról. Egyedül így lehetsz kreatív, és még ha nincs is nagy szókincsed, mégis nagyon jól ki fogod tudni fejezni magad. Az óráimon, amellett, hogy meg fogsz tanulni hatékonyan angolul beszélni, saját magadat is jobban meg fogod ismerni. Remélem látlak az óráimon. :)
 | En
Felkészítek: nyelvvizsgára, érettségire
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Zsuzsanna Beres angol magántanár fotója
Zsuzsanna Beres
Angol
(nyelvvizsga)
3500HUF / 60'
Holland
(nyelvvizsga)
4000HUF / 60'
Több, mint 15 éves, főleg külföldön szerzett tapasztalattal rendelkező angol és holland nyelvtanár vagyok.
Szerintem a nyelvtanulás lényege a megfelelő önbizalom megszerzése sok gyakorláson keresztül.
Ebben segítek személyre-szabott tananyaggal és tanmenettel.
Felkészítek: ecdl-re, vizsgára, érettségire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Vélemények
Engelhardt Gina spanyol magántanár fotója
Engelhardt Gina
Spanyol
(nyelvvizsga)
3990HUF / 45'
Spanyol
(gazdasági nyelv)
3990HUF / 45'
Angol
(gazdasági nyelv)
3990HUF / 45'
Történelem
(korrepetálás)
3990HUF / 45'
ONLINE-ONLINE skype vagy messenger
2 anyanyelvű spanyol-magyartanár vagyok. Ha egyszerű, érthető hatékony módon tanulnál SPANYOLT, PÓTVIZSGÁRA ÉRETTSÉGIRE,vagy GAZDASÁGI TURISZTIKAI nyelvvizsgákra vagy
költözés miatt, keress fel.
Férjem Endre I.H. ANGOLTANÁR, pótvizsgára, érettségire, origo és gazdasági nyelvvizsgákra vállal órákat.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire
Oktatási módszerem: stabil elméleti alapok, részletes magyará
Vélemények
Lőrincz Eszter angol magántanár fotója
Lőrincz Eszter
Angol
(nyelvvizsga)
4000HUF / 60'
Angol
(érettségi)
4000HUF / 60'
Angol
(üzleti nyelv)
4000HUF / 60'
Angol
(egyetemi)
4000HUF / 60'
Angol
(középiskolai)
4000HUF / 60'
Személyre szabott angol órák kényelmesen ONLINE
Képzett nyelvtanárnőként, több éves tapasztalattal és bevált módszerrel vállalok minőségi online órákat minden szinten.

Beszédközpontú, gyakorlatias óráimat a tanulóim igényeinek megfelelően építem fel, céljaik leghatékonyabb elérése érdekében.

- nyelvvizsga felkészítés
- érettségi felkészítés
- Business English
- kommunikáció fejlesztés

Keress bátran, szerezz magabiztos nyelvtudást!

Felkészítek: érettségire
Vállalok: tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Útmutató
Tanároknak
Diákoknak
Segédprogramok
Díjszabás
Tanároknak
Üzenőfal
Favorit sáv
Egyenlegfeltöltés
Kapcsolat
Sztolár Miklós
36 (30) 435-8949
sztolar@gmail.com
Hungary
2500 Esztergom,
Petz testvérek utca 24.