Online angol magántanárok

1-20 / 65
Hogyan válasszunk angoltanárt?
"Ahány nyelvet tudsz, annyi féle ember vagy". A szólás igazságát akkor tapasztalhatjuk meg, ha az angol nyelvű országokban találkozunk olyan hétköznapi esettel, ami „itthon” nem úgy van. Tehát a nyelvtanulás során nem csak a nyelvet szükséges elsajátítanunk, hanem az adott ország szokásait, rendszerét, kultúráját is meg kell ismernünk. Ezek nélkül nem sajnos nem lehet jól beszélni egyetlen idegennyelvet sem.

Ebből a tanulmányból az is kiderül, hogy az angoltanulás elkezdése a legnehezebb, hiszen az alapok, és különösen a kiejtés elsajátításához hiába vannak jó weboldalak, ezek használata is igényel némi rutint. Teljesen kezdőként nagyon nehéz fenntartani a motivációnkat, hiszen az előrehaladásunkat rendkívül lassúnak érezhetjük.

Nyelvtanfolyamok

Érdemes tehát teljesen kezdőként egy olyan tanfolyamot választani, ami tantermi környezetben, hozzánk hasonló zöldfülűeknek szóló tananyagot ad át, jól kipróbált módszerekkel, lehetőleg beszédcentrikusan. Ez a beszédközpontúság azért fontos, mert a kiejtést, szóbeli kommunikációt a legnehezebb önállóan megtanulni, míg a nyelvtani szabályokat, vagy éppen az egyes szavak jelentését, mondatok alkotását otthon, önállóan is hatékonyan meg lehet tanulni.

A jó tanfolyam főbb tulajdonságai:
  • Viszonylag kislétszámú, hiszen kezdetben sok figyelmet igényelnek a tanulók.
  • Élvezetes, nem száraz, mivel a motiváció fenntartása kiemelten fontos.
  • Homogén tudású tanulókból áll, vagyis mindenki egy szinten van angol nyelvből.
  • Legalább heti 3x 2 órás, hiszen tisztességesen eljutni egy jól megalapozott kezdő szintre csak kellő intenzitás mellett lehet.
A fentieken felül nem árt, ha tudunk értékeléseket, tapasztalatokat olvasni az adott nyelvtanfolyamról, mielőtt egy alacsony színvonalú képzésre fordítanánk időnket és pénzünket. Nagy segítség lehet a döntésben az is, ha kínál a nyelviskola ingyenes próbaórát, amit meg tudunk tekinteni, esetleg pénzvisszafizetési garanciát vállal elégedetlenségünk esetére.

Magántanárok

A nyelvtanfolyamok egyértelmű hátránya, hogy csoportos képzés esetén kevesebb figyelmet kapunk, így a fejlődésünk üteme korlátozottabb ahhoz képest, mintha valaki csak velünk foglalkozna. Erre adhat megoldást, ha találunk olyan magántanárt, aki online tart órákat. Természetesen a dedikált figyelem lényegesen többe is kerülhet a nyelvtanfolyamoknál, a specifikus segítség azonban a jobb hatékonyság, így gyorsabb haladás miatt gyakran megtérül. Ne feledjük, hogy a kezdeti, intenzív szakasz után már önállóan is képesek vagyunk fejlődni, így elegendő lehet csak heti egyszer magántanárral konzultáltunk, költségtakarékossági okokból akár online.

A jó magántanár főbb tulajdonságai:
  • Van tapasztalata hozzánk hasonló szinten lévő tanulóval.
  • Stílusa, személyisége összeegyeztethető a miénkkel.
  • Érthetően, érdekesen, számunkra befogadható módon tanít.
  • Valódi, kipróbált tudása van.
  • Óradíja megfizethető.
  • Az oktatás helyszíne nem jár különösebb kényelmetlenséggel.
Az ideális magántanár kiválasztásához jó kiindulópont az Onlinetanár, ahol chat kapcsolatot vehetsz fel tanáraiddal, Üzenőfalra írhatsz ingyenesen, és véleményezheted tanáraid tevékenységét.

Tananyagok

Végül érdemes szót ejteni az interneten elérhető tananyagokról is. A Tanárajánló tudástára, ahol számos ingyenesen elérhető átfogó anyag található. Ezen felül érdemes angol nyelvű regényeket olvasni, amelyekből különböző tudásszintű változatok is elérhetők, akár használtan vagy könyvtári kölcsönzés útján is.

A lényeg mindenek felett: kitartás!

Nábrády Júlia angol magántanár fotója
Nábrády Júlia
Angol
(általános iskolai)
5500HUF / 45'
Angol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
5500HUF / 45'
Spanyol
(középiskolai)
5500HUF / 45'
Spanyol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 45'
Angol-spanyol jókedvűen :)
ELTE-n végzett diplomás középiskolai nyelvtanár vagyok, sok éves nyelviskolai (pl.London Stúdió), ált.iskolai és gimnáziumi tanítási gyakorlattal. Személyhez, célokhoz, életkorhoz igazodó módszerekkel tanítok angolt minden szinten, spanyolt kezdő, újrakezdő szinten. Felnőttekkel és 10 éves kortól gyerekekkel is szívesen foglalkozom. Az órákat évek óta online tartom, ezért kipróbált módszerek széles tárháza biztosítja a kontakt oktatással egyenértékű hatékonyságot, a vidám, közvetlen hangulatú órák során. Korrepetálást,nyelvvizsgára (Telc,Origo,LanguageCert,Euro stb.),közép-és emelt szintű érettségire felkészítést is vállalok. Ha szükség van rá, a digitális tananyagot is biztosítom. Igény esetén INGYENES próbaóra! Speciális kedvezményrendszer az árak csökkentésére.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Kőhalmi Adrienne angol magántanár fotója
Kőhalmi Adrienne
Angol
(felnőttoktatás)
5500HUF / 60'
Angol
(gazdasági nyelv)
6500HUF / 60'
Angol
(nyelvvizsga)
5500HUF / 60'
Angol
(érettségi)
5500HUF / 60'
BESZÉDCENTRIKUS ANGOL ÓRÁK SKYPE-ON LONDONBÓL
Nagy tapasztalattal rendelkező anyanyelvi diplomás angol tanár vagyok Londonból. Örömmel segítek neked céljaid elérésében beszédben, írásban, értésben, sikeres nyelvvizsgát tenni, profi szinten tudni a szakmai angolt (üzleti, jogi, orvosi, katonai, turisztikai) vagy akár állásinterjúra felkészülni.

19 éves tapasztalattal rendelkezem a személyre szabott nyelvtanítás terén kezdőtől a felső fokig. Több, mint 40 000 megtartott óra áll mögöttem. Egy évtizedet töltöttem az USÁ-ban, így szívesen tájékoztatok mind amerikai, mind britt szokásokról, jogról, hasznos tudnivalókról.

Óráimon beszédcentrikussággal és logikus magyarázatokkal igyekszem diákjaimat a lehető legmagasabb szintre eljuttatni. Rugalmas időbeosztással (hétfőtől péntekig 8-20-ig) és tananyagok széles skálájával dolgozom ingyenesen biztosítva azokat.

Az órák online Skype-on zajlanak, illetve időközönként lehetőség van a személyes órákra is Budapesten és Londonban.
- Szakmai angol vizsga felkészítés: IELTS, TOEFL, CAMBRIDGE, TELC, ECL, Euroexam, Corvinus (turisztika, üzleti), BME, ILEC (jogi), KITEX (orvosi).
- Az egyéni órák díja: 6500Ft / 60 perc.
Felkészítek: nyelvvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, nagy lépések, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő,szigorú
Vélemények
Sulykos Ilona angol magántanár fotója
Sulykos Ilona
Angol
(kiejtésközpontú nyelvtanulás)
4000HUF / 60'
ANGOL - ÉJSZAKAI BAGLYOKNAK
Kaliforniában élő angoltanárnő vagyok, és kiejtésközpontú online angoltanulást ajánlok azoknak, akik késő este is fent vannak. Az időkülönbség Magyarország és a Nyugati Part között 9 óra, ezért ha este 2o.oo és 23.oo közötti időpont megfelel, keress meg.
Fejlesztheted a kiejtésedet és csökkentheted a magyar akcentusodat egy 31 éve Amerikában élő angoltanárnő segítségével. Hogy mindent megérts, magyarul mondom el az amerikai angol kiejtés trükkjeit, és megfelelő gyakorlás után a kommunikáció angolul lényegesen könnyebb lesz számodra. Ha elfogadható a késő esti időpont, keress meg emailben és egyeztetünk egy ingyenes konzultációt Skype-on.

MAGAMRÓL: Az ELTE BTK-ról van magyar szakos középiskolai tanári diplomám, valamint a kaliforniai USCB-ről szereztem Teaching Credentials. 14 évig tanítottam negyedikeseket és ötödikeseket amerikai általános iskolában. A tananyagban minden tantárgy benne volt - az angol nyelvtől a kémiáig. A YouTube csatornám - “MAGYAROK ANGOLUL - kiejtésfejlesztés” - leckéiből képet kaphatsz a szisztematikus kiejtés-tanítási gyakorlatomról. Ha az órák során bármi nyelvtani vagy szókincsbeli kérdés felvetődik, azt is megbeszéljük. A kiejtés mellett hangsúlyt helyezünk az idiomatikus kifejezések használatára, mert ezekkel nagyon hatásossá lehet tenni a kommunikációt. Bár a leckéim fő témája a kiejtés, az órák anyagát szívesen igazítom a te igényeidhez.
Küldj egy emailt bizalommal.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára
Vállalok: csoportos oktatást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Derecskey Veronika angol magántanár fotója
Derecskey Veronika
Angol
(felnőttoktatás)
6000HUF / 45'
Angol
(üzleti nyelv)
6000HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
6000HUF / 45'
Angol
(alsó tagozat)
6000HUF / 45'
Angol
(kiscsoportos korrepetálás)
6000HUF / 45'
Angol
(gazdasági nyelv)
6000HUF / 45'
Angol nyelvoktatás felnőtteknek és gyermekeknek ANGLIÁBÓL.
Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező angoltanár vagyok, aki jelenleg Nottingham városában, Angliában fogadja online diákjait, tudásszinttől, korosztálytól függetlenül.

Tanítási gyakorlatom során folyamatosan képzem magam Anglia különböző területein, jelenleg alkalmazott nyelvészként doktori kutatásomat végzem, melynek fő területe az angol, mint idegen nyelv oktatása és az idegen nyelvi motiváció .

Online és személyes oktatásban is sokrétű tapasztalattal rendelkezem, mind gyermek- mind pedig felnőttoktatás terén.

Az órák mindig személyre szabottak, a tananyagot mindig az aktuális szinthez és korosztályhoz mérten választom, alakítom ki.

Általános nyelvoktatás, illetve szinten tartás mellett vállalok nyelvvizsgára (alapfoktól felsőfokig, jelenleg Magyarországi, illetve továbbtanuláshoz szükséges nyelvvizsgákra is, pl. IELTS, TOEFL), állásinterjúra való felkészítést, de különösen szeretek foglalkozni kezdő felnőtt vagy fiatalkorú, illetve haladó, szinten tartó, intenzív módon tanulni kívánó tanítványokkal.

A legjobb helyen jársz akkor is, ha eddig állandó újrakezdő voltál, de mindig feladtad, mert nem érezted elég motiváltnak magad, hogy végre megtanulj angolul... Ebben is tudok Neked segíteni!

Várlak szeretettel, hogy bemutathassam Neked is a nyelvtanulás csodálatos világát!
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Csorba Judit angol magántanár fotója
Csorba Judit
Angol
6000HUF / 50'
Magyar irodalom
6000HUF / 50'
Történelem
6000HUF / 50'
ANGOL, TÖRTÉNELEM, MAGYAR ÉRETTSÉGI-2024. évben! emelt és közép szinten!
Felkészítelek az Új érettségire ,a 2024.évi követelmények szerint! Magyar nyelv és Irodalom, Történelem, Angol tárgyakból!/közép, emelt szint/

Az Őszi érettségin 85-93% között vizsgáztak tanítványaim. A rendszerező áttekintés és a minta-feladatok célzott begyakorlása meghozta a kívánt eredményt. A legújabb követelményrendszer alapján készültünk, főiskolák, egyetemek elvárásainak megfelelően. A kiemelkedő képességű diákok, kimagasló eredményeket értek el. Bővült látókörük. Kialakult intellektuális érdeklődésük. Magasabb szintű tanulmányok, tudományos munka, tanulmányi versenyek részesei lehetnek a felsőoktatásban! Neked is szívesen segítek! Csak akkor hívj, ha igazán akarsz tanulni! Várlak szeretettel!
JELENTKEZZ MOST!


Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, nagy lépések, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: tegeződő,szigorú
Vélemények
Szikora Rita angol magántanár fotója
Szikora Rita
Angol
Félsz ha meg kell szólalnod angolul? Kevés az önbizalmad? Alig mersz megszólalni?
Ha így érzed magad: ☝️ ⬇️

1. Nem mersz megszólalni, beszélni angolul, mert rágörcsölsz, totál leblokkolsz.
2. Szeretnéd tudni használni a nyelvet. Jelenleg megszólalni sem tudsz angolul.
3. Komoly akadálynak érzed, ha meg kell szólalni angolul és azt is érzed, nem tudod leküzdeni.
4. Próbálod összerakni a szavakat a fejedben, de nem megy.
5. Úgy szeretnél megtanulni angolul, hogy bátran használd akár szóban, akár írásban.
6. Rengeteg tanfolyamot kipróbáltál már de minden angolórát ugyanolyan unalmasnak érzel. Nincs kommunikáció. Ráadásul több a magyar nyelv, mint az angol, és úgy érzed, ez nincs így jól.
7. Eleged van a felesleges magolásból, szótárfüzetből és a fordításból.
8. Már pár hét alatt szeretnél fejlődni angolból, gördülékenyen kommunikálni, mindezt otthonodból, online.
9. Teljesen az alapoktól kezdenéd az angolt.
10. Szinten tartani szeretnéd a nyelvtudásod.
11. Nyelvvizsgára van szükséged.
12. Társalgási szintű angolra van szükséged.
13. A munkádhoz van szükséged az angol nyelvhasználatra.
14. Élő angol nyelvhasználatra, élő nyelvi környezetre és nem pedig tankönyv ízű, magolós angolórára van szükséged.
15. A szótárfüzet mentes módszerrel szeretnél angol nyelvet tanulni.

Ha te is magadra ismertél ebben a probléma sorozatban, és végre a jó nyelvi módszerrel akarsz megtanulni angolul, mert nem akarsz több időt veszíteni, vedd fel velem a kapcsolatot most! Mindig itt vagyok és 1-2 órán belül válaszolok. Ráadásul küldök neked egy ajándékot is!

Jó hír, hogy van megoldás, ráadásul nagyon egyszerű és gyors!
Vedd fel velem a kapcsolatot most és kezdd el még ma az online, új, hatékony, beszédközpontú angol nyelvtanfolyamod magolásmentesen. Ez garantáltan szótárfüzet mentes módszer lesz!
Mindezt otthonról, kényelmesen! Várlak szeretettel! :-)
Vélemények
Conraud Erika angol magántanár fotója
Conraud Erika
Angol
Diplomás nyelvtanár vagyok 11 éves oktatási tapasztalattal, ebből 7 éve online tanítok. 7 éves angliai nyelvi tapasztalattal rendelkezem.

A magánóra lehetőséget ad arra, hogy egyénre szabottan dolgozzam ki a tananyagot és minden figyelmemet a diákra összpontosítsam.

A hét minden napján oktatok.
A tananyagot email-ben küldöm el, tankönyvet vásárolni nem szükséges, csak ha Ön úgy szeretné.

A legfőbb tanári erénynek az udvarasságot és az önfegyelmet tartom.
Felkészítek: pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: tolmácsolást
Oktatási módszerem: stabil elméleti ala
Vélemények
Dranik Réka angol magántanár fotója
Dranik Réka
Angol
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Német
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Japán
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Román
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
7000HUF / 90'
angol, német, japán, román és magyar nyelvoktatás alaptól - felsőfok
Az angol, a német és a japán nyelv oktatásában több, mint 9 éves nyelvoktatói tapasztalattal rendelkező fiatal diplomás tanárnő vagyok. Budapesten tanítok; a Cambridge Nyelviskola angol- és némettanára vagyok. Az angol, német, japán nyelvet minden szinten oktatom (általános felkészítés, nyelvvizsga, érettségi vagy a nyelv szinten tartása céljából), többek között a gazdasági, politikatudományi, orvosi angol, német szaknyelvet is. Érettségire és más (Rigó utcai, Cambridge nyelvvizsga, TELC, Euro, BME, TOEFL, IELTS Nyelvvizsga, Japán Nemzetközi Nyelvvizsga [Japanese Language Proficiency Test/Nihongo Nooryoku Shiken], stb.) nyelvvizsgákra is felkészítek,az ezeknek megfelelő segéd- és felkészítő anyagokat nyújtom. Az órákat a lakásomon (központi helyen, a Belvárosban lakom). Az órákat a nyelvet elsajátító tanuló igényei szerint, testreszabottan alakítom.
Fordítást is vállalok.
Továbbá origami(papírhajtogatás) tanítását is vállalom.

Idegen ajkúak számára myagyar nyelvet is oktatok.

Az adott idegen nyelvekről magyarra, illetve magyar nyelvről az adott idegen nyelvekre történő fordításokat is vállalok.

Óradíj:
Angol, német: 4300 Ft / 90 perc, 4600 Ft / 120 perc
Japán: 4400 Ft / 90 perc, 4700 Ft / 120 perc
Román: 4400 Ft / 90 perc, 4700 Ft / 120 perc
Magyar: 4300 Ft / 90 perc, 4600 Ft / 120 perc

CSOPORTOS OKTATÁST is vállalok. Ennek óradíjai:
2 fő részére: 2500 Ft/90 perc/fő
3 fő részére: 2200 Ft/90 perc/fő
4 fő részére: 2000 Ft/90 perc/fő
 | Hu
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Okt.gyak.:  14
Vélemények
Nagy Judit angol magántanár fotója
Nagy Judit
Angol
(gyakorlat)
4000HUF / 45'
Önismeret
8000HUF / 60'
Élő nyelv, angol társalgás, beszédközpontú oktatás, érzelmi intelligencia és testtudatosság
Kedves Érdeklődő !

1. Angol oktatást vállalok online (Messenger, Google Meet stb.) vagy személyesen Szolnok belvárosában.

4000 Ft/45 perc

Érdeklődésem fókuszában az élő, használható nyelvtudás áll, ahol a lényeg a kommunikáció, egymás megértése és a gátlások nélküli szabad önkifejezés. Tudtad, hogy sokszor sikeresebbek és gyorsabban tanulnak azok, akik mernek hibázni ? A hiba azt jelenti, hogy megpróbáltad, hogy mertél kockáztatni, tapasztalni valami újat.


2. Érzelmi intelligencia és testtudatosság fejlesztése gyakorlatokkal (Realization Process) - akár angolul is

8000 Ft/60 perc


3. Diád gyakorlat : kölcsönös páros meghallgatás

Egy alkalommal ingyenesen megmutatom neked, én hogyan szeretem csinálni.

A legjobbakat,
Judit
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorient
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Bence Tamás angol magántanár fotója
Bence Tamás
Angol
(nyelvvizsga)
2750HUF / 60'
Angol
(nyelvvizsga)
3750HUF / 90'
Angol egyéni oktatás
19 éve folyamatosan tanító, Tanárképző Főiskolán végzett, számlaképes tanár vagyok. Otthonomban, a Fehérvári úton tanitok. Nyelvvizsgafelkészítést vállalok a következő vizsgákra: Origo, BME, ECL, TELC, Euro, TOEFL. Óráimra jellemző a beszédcentrikusság, a rendszeres leckeellenőrzés, szókincsfejlesztés.

Skype-on is oktatok, házhoz is megyek.



 | Hu
Felkészítek: érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Vélemények
Soós Csilla angol magántanár fotója
Soós Csilla
Angol
(gyakorlat)
7500HUF / 60'
Beszédfejlesztő online angol órák!
Most kezded az angolt? Vagy többszörös újrakezdő vagy? Mindig elfelejted amit megtanulsz?

Tanulj úgy, ahogy az anyanyelved megtanultad! Már sikeresen megtanultál egy nyelvet. Az anyanyelvedet. Tehát létezik sikeres nyelvtanulási módszer! Csak azt kell lemásolni, ahogy az anyanyelvedet megtanultad!

Az órákon a beszéden, a megértésen van a hangsúly!
Sokan tanulnak hosszú időn át angolul, de köztük sajnos nem mindenki tudja használni a tanultakat.
Ez az óra arról szól, hogy segítsen alaposan begyakorolni a szavakat és mondatfajtákat angolul. A végeredmény, hogy végre folyékonyan beszélhetsz angolul.

12 éve foglalkozom oktatással és szeretném, hogy minél többen tanuljanak meg angolul, hiszen ez egy nagyon hasznos és csodás nyelv. A legszebb, hogy bárki megtanulhatja. Könnyedén. Ebben szeretnék neked is segíteni.
Az alapos nyelvtudás kulcsa a gyakorlás. Sok gyakorlás!

Várom jelentkezésed!
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Fábián Gergő angol magántanár fotója
Fábián Gergő
Angol
3500HUF / 60'
Informatika
Matematika
(alsó tagozat)
Beszédcentrikus nyelvoktatás egyénre szabva
- Hiába tanultál az iskolában évekig angolul?
- Érezted már úgy, hogy feleslegesen görnyedtél órákig egy könyv felett, vagy végeztél el egy komplett tanfolyamot, mégsem tudtad a gyakorlatban kamatoztatni tudásod?
- Fordult már elő veled, hogy valamit képtelen voltál megérteni?
- Ne adj isten, már fel is adtad emiatt egy régóta dédelgetett álmod?
- Tudod, hogy mi lehet az oka annak, hogy az emberek többsége nem beszél idegen nyelveket?

Egyetlen szó vagy szabály meg nem értése az egész tanulási folyamat vesztét okozhatja! Ez odáig vezethet, hogy a tanulásba fektetett energiád és drága óráid időpazarlásnak fogod tekinteni, nem okoz örömet az ismeretszerzés, lelkesedésed elhagy, ráadásul önbecsülésed is romlik. Idővel már hallani sem akarsz már az adott témáról. Minél mélyebbre kerülsz ebben a spirálban, annál nehezebb kijutnod belőle!

Nem a nyelvtantól tudsz majd jobban beszélni, a rossz kiejtésed sem akkora nagy dolog.
A tudásod nem csak a könyveken múlik (persze nem árt, ha van), de sokkal fontosabb az attitűdöd, a nyelvhez való hozzáállásod, az elismerés érzése. Biztos vagyok benne, hogy téged is éltetnek a sikereid és megfelelő körülmények között 100%, hogy kitartóan tudsz dolgozni célodon!

Az oldott hangulatú órák mellett segíthetek egy olyan nyelvi környezet kialakításában, ahol azonnal, a gyakorlatban kamatoztathatod majd a tudásod, így azonnali visszacsatolást kapsz a frissen szerzett ismereteidről.

Még ma keress meg, ha:

- többször futottál már neki a nyelvtanulásnak sikertelenül
- szeretnéd, ha a gyermeked jobban teljesítene az iskolában, jobban érdekelné a tanulás
- épp egy tanfolyamra jársz, de valahogy nem érzed hatékonynak (könnyű szerrel növelheted ennek hatékonyságát is, így befektetett pénzed is jobban megtérül)
- nem beszélsz még idegen nyelvet
- szeretnél eredményesebben tanulni
- problémáid vannak a számítógép használattal és szeretnéd minél gyorsabban megtanulni

Bárkit szívesen fogadok, lehetsz 3 és 103 éves is, ha nyitott vagy.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Damm Károly angol magántanár fotója
Damm Károly
Angol
(korrepetálás)
Történelem
(általános iskolai)
Para az angol? Megoldjuk! Nem megy a töri? Együtt megértjük!
Jelenleg 3 éve tanítok általános iskolában történelmet. A tárgy iránti szeretetem mellett igyekszem a 21. századi tanulási-tanítási módszereket is alkalmazni. A magánóráimon arra törekszem, hogy az adott tanulóhoz igazítsam a tanulást.

A töri mellett angolt is szívesen tanítok, ugyanis nem csak napjainkban, a jövőben is nagy szükség lesz rá, iskolában, munkahelyen, utazás közben. Az alapok elsajátításától kezdve az erős középszintig állok rendelkezésre! :) Ha már tanultál, de újrakezdenéd, abban is segítek!
Felkészítek: felvételire
Oktatási módszerem: Önálló munka, stabil elméleti ala
Stílusom: laza
Okt.gyak.:  3
Vélemények
Kovacs Anna angol magántanár fotója
Kovacs Anna
Angol
(gyakorlat)
3000HUF / 60'
Végzős anglisztika szakos hallgatóként angol órákat ajánlok. Beszédközpontú foglalkozások!
Az angol nyelv a mindennapjaim szerves részét képezi, nem csak az egyetemen, hanem a magánéletemben is. Már a gimnazista éveimtől kezdve (2015) folyamatosan részt veszek Erasmus+-os projektekben, az előző évet pedig Spanyolországban töltöttem a pályázat keretein belül. Ezek a külföldi utak hozzásegítettek ahhoz, hogy folyékonyan és magabiztosan beszéljek angolul, most pedig rajtam a sor, hogy továbbadjam ezt a tudást.

Szenvedélyes utazó vagyok, imádom felfedezni minden ország kultúráját, hagyományait, tájait, ízeit és meghallgatni a helyiek történeteit. Szeretek minél több emberrel kapcsolatot teremteni amíg úton vagyok, ezért is fontos számomra az angol és bármilyen más nyelv elsajátítása, hiszen a nyelv maga a fő eszköz arra, hogy megértsük egymást.
Ismered a mondást?
“The more languages you know, the more of a person you are.”

Gyakorlatorientált és kommunikáció-fókuszú órákat tartok, de a Te igényeidhez, életkorodhoz és céljaidhoz alkalmazkodok.
Nagyon sok esetben az idegen nyelven történő kommunikációtól való félelem oka nem az, hogy nem értjük a nyelvet, hanem, hogy nincs elegendő tapasztalatunk a beszédben. Már van egy alapunk, de hiányzik az önbizalom. Az én elsődleges célom, hogy segítsek lerombolni ezeket a gátakat és, hogy magabiztosabbá tegyelek a beszédkészségedet / nyelvtudásodat illetően.

Azt fejlesztjük együtt, amire leginkább szükség van, legyen az nyelvtan, beszédkészség vagy érettségire való felkészülés.
Felkészítek: vizsgára, érettségire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, gyakorlatorientált, részletes magyará
Stílusom: laza
Vélemények
Vincze Ákos angol magántanár fotója
Vincze Ákos
Angol
2000HUF / 45'
Az érettségire/nyelvvizsgára fogunk felkészülni! Fel fogjuk fedezni a te gondolkodásmódodat, és úgy fogunk tanulni, ahogy számodra hatékony.
Az iskolában sajnos nem tanuljuk meg az önálló gondolkodást. Csak passzívan ülünk a órákon, és a tanárok gondolkodnak helyettünk. Elmondják, hogy mit kell megjegyezni, mit kell elolvasni, mi a házi feladat stb. Nincs lehetőség arra, hogy megtanuljunk önállóan, a saját fejünkel gondolkodni. Ez nagyon legyengíti a kreativitásunkat, ami az angol beszédkészségünkre is kihatással van. A kreatív gondolkodás a legfontosabb. Tisztában kell lenned azzal, hogy ki vagy, meg kell értened, hogy hogyan gondolkodsz, és mi a TE saját véleményed a különböző dolgokról. Egyedül így lehetsz kreatív, és még ha nincs is nagy szókincsed, mégis nagyon jól ki fogod tudni fejezni magad. Az óráimon, amellett, hogy meg fogsz tanulni hatékonyan angolul beszélni, saját magadat is jobban meg fogod ismerni. Remélem látlak az óráimon. :)
 | En
Felkészítek: nyelvvizsgára, érettségire
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Lőrinczi Krisztina angol magántanár fotója
Lőrinczi Krisztina
Angol
(felnőttoktatás)
4500HUF / 60'
Angol
(felvételi felkészítés)
4500HUF / 60'
Angol
(üzleti nyelv)
5000HUF / 60'
Angol
(egyetemi)
4500HUF / 60'
Angol
(gazdasági nyelv)
5000HUF / 60'
Angol
(érettségi)
4500HUF / 60'
Angol
(emelt szintű érettségi)
5000HUF / 60'
Angol
(nyelvvizsga)
4500HUF / 60'
Angol oktatás ONLINE/offline-Debrecenben, 17 éves magán-és nyelviskolai tanári gyakorlattal, referenciával, szakirányú végzettséggel.
17 éves gyakorlattal, referenciával, angol szakos diplomával felkészítést vállalok angolból Online és Debrecenben:

- Általános és szakmai nyelvvizsgákra B1-C1-ig
- Közép - és emelt szintű érettségire
- Állasinterjúra
- Felvételire
- Alapvizsgára
- Korrepetálás
- Kommunikáció fejlesztés
45/60/90 perces órák

Általános óradíj: 4500Ft/60p-tól
email: manchestertanitas@gmail.com
tel:70/36-81-346
Kérlek emailben vagy telefonon jelentkezz ha érdekel az oktatás.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Vass Tamás angol magántanár fotója
Vass Tamás
Angol
5000HUF / 60'
A Ferences Gimnáziumban az elmúlt 25,5 évben rengeteg diákot tanítottam meg angolul. Ha gyermekének / Önnek fontos, hogy sok feladattal alaposan begyakoroltassa a tananyag szókincsét ...
Ha gyermekének keres angoltanárt, vagy saját maga számára fontos, hogy valaki külön feladatokkal folyamatosan gyakoroltassa, forgassa a tananyag szókincsét, és egységes rendszerben magyarázza el a kurzuskönyvek által általában darabokra szabdalt nyelvtant, és azt szisztematikusan, a frissen előkerült szókinccsel együtt segítsen elsajátítani, akkor ebben nagy segítségére lehetek. A szentendrei Ferences Gimnáziumban az elmúlt 25,5 évben rengeteg diákot tanítottam meg angolul, készítettem fel őket különféle közép- és felsőfokú nyelvvizsgára, és dolgoztam emellett nyelvvizsgáztatóként. Rengeteg háttéranyaggal és szókincstanító programmal teszem a tanulást változatossá és hatékonnyá. 12 éves kortól 99 éves korig várom a tanulni vágyókat, legyen szó akár korrepetálásról, érettségire, nyelvvizsgára való készülésről, beszédkészség-fejlesztésről vagy átfogó, hatékony, rendszeres tanulásról. Az első megbeszélés, szint- és igényfelmérés természetesen ingyenes.
Vélemények
Hun Grammatica magyar nyelv magántanár fotója
Hun Grammatica
Magyar nyelv
4000HUF / 60'
Angol
2500HUF / 60'
Alsó tagozatos tárgyak
(korrepetálás)
2500HUF / 60'
Hungarian with you; Angolul veled
Angol nyelvet oktatok pedagógus végzettséggel. Alapos magyarázattal beszédközpontú órákat tartok. Irányelvem a nyelvet tanuló személyiségéhez illeszteni az oktatás folyamatát.

I am proud to be Hungarian and I am happily sharing the beauty of our language and culture. Also, I have 15 years of experience in teaching. I believe teaching requires passionate pedagogy and commitment to students. My philosophy of teaching is very learner-oriented.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára
Oktatási módszerem: stabil elméleti ala
Vélemények
Naghi Levente angol magántanár fotója
Naghi Levente
Angol
3500HUF / 45'
Angol Otthon
Diákoknak és felnőtteknek, kezdőtől a haladó szintig, beszéd centrikus, nyelvtan biztos, jó hangulatú angol nyelv oktatást vállalok online vagy a saját otthonodban.
Felkészítek: nyelvvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, nagy lépé
Stílusom: laza,tegeződő,szigorú
Vélemények
Kiera German angol magántanár fotója
Kiera German
Angol
(általános iskolai)
4500HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
4800HUF / 60'
Angol
(felnőttoktatás)
4800HUF / 60'
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
6000HUF / 45'
Angol
(üzleti nyelv)
6000HUF / 60'
A siker kulcsa: szorgalom és jókedv!
Régóta tanítok angolt, nagyon szeretem ezt a nyelvet. Skóciában élek, dolgoztam és tanultam is kint Angliában, jól ismerem a brit kultúrát. Igyekszem amint lehet autentikus anyagot bevinni az órákra és kezdettől fogva beszéltetem a diákjaimat. Fontosnak tartom a jó kiejtést, mert csak így lehet megérteni eredeti angol beszédet. Tanítóként kezdtem, majd később végeztem el a nyelvtanárit az ELTE-n, kitüntetéses diplomával. Utána az egyetemen az angol-amerikai nyelv és irodalom szakot végeztem, letettem a Cambridge Proficiency vizsgát, majd tolmács-fordítóképesítést szereztem a Debreceni Egyetem szervezésében. Tökéletességre törekszem, ezért folyamatosan fejlesztem a tudásomat, valódi, élő angolt beszélek és tanítok. Elsősorban brit angolt, de ha szükséges, tudok váltani amerikai angolra, azzal is megismertetem a diákjaimat. Optimista vagyok, szeretem a humort, ezért igyekszem a tanításba is belevinni amennyire csak lehet. Az árak kedvezményesek, heti 2 alkalom esetén érvényesek. Heti 1 alkalom esetén plusz 20% felár van, több, mint 2 alkalom/hét után még több kedvezményt adok.
Felkészítek: ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Útmutató
Tanároknak
Diákoknak
Segédprogramok
Díjszabás
Tanároknak
Üzenőfal
Favorit sáv
Egyenlegfeltöltés
Kapcsolat
Sztolár Miklós
36 (30) 435-8949
sztolar@gmail.com
Hungary
2500 Esztergom,
Petz testvérek utca 24.