Online magántanárok

141-155 / 155
Szabó Kristóf német magántanár fotója
Szabó Kristóf
Német
(korrepetálás)
2500HUF / 45'
Történelem
(korrepetálás)
2500HUF / 45'
Visszatértem és megtanítalak tanulni!
- LEMARADTÁL ?
- JÓ ÉRETTSÉGIT SZERETNÉL ?
- A NYARAT A HAVEROKKAL TÖLTENÉD ÉS NEM TANULÁSSAL?!

A kialakult VESZÉLYHELYZETRE és a DIGITÁLIS MUNKARENDRE való tekintettel, visszatértem és segítek felkészülni.

TÖRISEK
A motivációm kézen fekvő. Annak idején érettségiző diákként nem állt mögöttem senki, a fakultációra hiába jártam be, a saját szorgalmamnak köszönhettem, hogy összeszedtem és rendszereztem a történelem emelt szintű érettségihez szükséges anyagokat. Ennek következtében sikerült 93 % - os eredményt elérni az érettségin. Szerencsére a történelem nem változik, ezért a tudás rendszerbe foglalva, jól tálalva könnyen átadható és megérthető.

NÉMETESEK
A német nyelv születésem óta szerves részét képezi a hétköznapjaimnak. Az otthon felépített nyelvismeretet az iskola alábástyázta. Sikeres nyelvvizsgát követően lehetőségem nyílt arra, hogy Németországban nyári diákmunkát vállaljak a vöröskeresztnél. Az így szerzett tapasztalatok segítségével az egyetemi évek alatt könnyen kvalifikáltam magam ERASMUS utakra. A német nyelvet napi szinten használom a munkámban.

ÉN
Magamról, szakmai tapasztalatomról. 4 évig, az első diplomám megszerzéséig dolgoztam magántanárként, amely időszak alatt nagyon sok szorgalmas és kevésbé szorgalmas diákot segítettem hozzá a jobb jegyhez vagy a hőn áhított felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz.

A munkát mindig eredmény követi. A MIÉRT-et neked kell tudni, a HOGYAN-t majd megmutatom én! ;)

Német középfokú nyelvvizsga
4500 Ft/45p
Német általános iskolától emelt szintű érettségiig
4500 Ft/45p
Német szóbeli tudás szintentartása, fejlesztése
4500 Ft/45p
Történelem közép, emelt szintű érettségi
4500 Ft/45p
Történelem általános iskolától végzősökig
4500 Ft/45p

a próbaóra INGYENES

*a profilban feltüntetett árak a csoportos oktatásra vonatkoznak (fejenként)

TARTS VELEM TE IS! :-)
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Kondricz Péter angol magántanár fotója
Kondricz Péter
Angol
(jogi szaknyelv)
5000HUF / 45'
Angol
(nyelvvizsga)
3500HUF / 45'
Aki sokat Afrikában barANGOL, attól esik igazán jól az ANGOL
Beszélt angol nyelv kezdő szinttől a jogi angol nyelvig és angol nyelvű szerződés szerkesztésig

Mottóm: „ A vírus elmegy, a tudás megmarad”

Mint valószínűleg Ön is, én is házi őrizetben vagyok meghatározatlan ideig. Nem a büntetés végrehajtás szervezete, hanem a személyes felelősség és cerberus családom nem enged ki a szabad levegőre, ezekben a nehéz időkben.
Nemzetközi jogi ügyekkel több, mint 20 éve foglalkozó ügyvédként, egyetemi oktatóként, USA nagyvállalatok (Oracle Corp., Sun Microsystems) volt regionális jogi igazgatójaként, Nigériában volt diplomataként szívesen megosztanám tudásomat, gyakorlati tapasztalataimat a jogi angol nyelv, az angol nyelvű szerződések elkészítése, valamint az angol nyelvű tárgyalástechnika iránt érdeklődő honfitársaimmal.
Természetesen általános angol nyelvoktatást, nyelvvizsgára, állás interjúra felkészítést is szívesen vállalok.

Keressen bizalommal, mindketten örülni fogunk! Nekem a tanítás öröme jut, Önnek a piacképes tudás megszerzése lesz öröm.

45 perces tanítási órák:
hétfő-péntek: 8.00-19.00
szombat-vasárnap: 9.00-12.00
Óradíj:
Angol nyelvtanítás kezdőtől haladóig: 3500 ft
Jogi angol nyelvtanítás, angol nyelvű szerződések, tárgyalástechnika: 5000 ft
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám:  utazás, üzlet, történelem, diplomácia
Vélemények
Simonfi Éva spanyol magántanár fotója
Simonfi Éva
Spanyol
(gazdasági nyelv)
8000HUF / 60'
Olasz
(felnőttoktatás)
6000HUF / 60'
Angol
(felnőttoktatás)
6000HUF / 60'
Spanyol
(felnőttoktatás)
6000HUF / 60'
Angol
(gazdasági nyelv)
6000HUF / 60'
Olasz
(gazdasági nyelv)
8000HUF / 60'
Angol
(érettségi)
6000HUF / 60'
Spanyol
(érettségi)
6000HUF / 60'
Személyreszabott, garantáltan sikeres nyelvoktatás
29 év tanítási gyakorlattal, kidolgozott módszertannal oktatok. Az óráimat mindig a tanítvány igényei és céljai (nyelvvizsga, pótvizsga, beszédcentrikusság, stb.)szerint építem fel. Eddig mindenkit sikeresen felkészítettem arra, amit el akart érni. Mindhárom nyelvből vállalom gazdasági szaknyelv oktatását, valamint szükség esetén, tanfolyami keretek között vállalok nyelvvizsgára való felkészítést is. Kérek minden érdeklődőt, hogy telefonon hívjon.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: nagy lépések, stabil elméleti ala
Stílusom: szigorú
Vélemények
Kazai Ági Ének magántanár fotója
Kazai Ági
Ének
9000HUF / 60'
Énekhangképzés
9000HUF / 60'
Jazz-ének
9000HUF / 60'
Szolfézs
9000HUF / 60'
Zongora
9000HUF / 60'
Zene
9000HUF / 60'
Zeneelmélet
9000HUF / 60'
HANGKÉPZÉS, JAZZÉNEK, SZOLFÉZS, ZONGORA OKTATÁS
Nyugat-európai egyetemen képzett, Zeneakadémia mesterszakos diplomával rendelkező jazzénekes oktatást vállal.
20 év tapasztalat, színpadi-és stúdió gyakorlat, személyre szabott, kreativitás-fejlesztő módszer.
Igény szerint szolfézzsal egybekötött órák. Készségfejlesztés, felvételire való felkészítés.
Tanítványai többek között a hazai zenei élet kiváló szereplői, mint például Szalóki Ági, Bocskor Bíborka, Péterfy Bori, Jónás Vera, Ónodi Eszter, Pátkai Rozina, Harcsa Veronika.


Tanított tárgyak: klasszikus hangképzés, jazz-ének, szolfézs-zeneelmélet, jazz-elmélet, zongora.

Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Olgyay Gergő gitár magántanár fotója
Olgyay Gergő
Gitár
(általános iskolai)
5000HUF / 60'
Gitár
(középiskolai)
5000HUF / 60'
Gitár
(felnőttoktatás)
5000HUF / 60'
Gitár
(egyetemi)
5000HUF / 60'
Ha szeretnél gitározni tanulni, és/vagy érdekel a stúdió illetve zeneszerkesztő programok használata zeneszerkesztés/zeneelmélet, várlak szeretettel óráimon a VII. kerületben.
Ha szeretnél gitározni tanulni, és/vagy érdekel a stúdió illetve zeneszerkesztő programok használata zeneszerkesztés/zeneelmélet, várlak szeretettel óráimon a VII. kerületben.
Kezdőtől a magas szintig vállalok növendékeket. Házi stúdió segítségével készített saját gitáriskolával, zenei alapokra (backing track) épülő élvezetes oktatást és hatékony otthoni gyakorlási módot nyújtok már kezdő szinttől is.

Rólam:

2019-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián kitüntetéssel szereztem gitárművész-mesterdiplomát Csáki András gitárművész növendékeként. 2017-2018- ban két szemesztert a Stuttgarti Hochschule für Musik und Darstellende Kunst egyetemen tanultam, Prof. Mateus Dela Fonte gitárművész osztályában.
2017-ben Németországban az I.Tübingeni Antonio Lauro Nemzetközi Gitárverseny döntőse voltam. 2018 szeptemberében a bécsi Danubia Talents Nemzetközi Versenyen II. helyezést értem el.
Fontosnak tartom, hogy a külföldön és itthon megszerzett tudásomat, tapasztalataimat megosszam másokkal, ezzel segítve előrehaladásukat és önmaguk fejlesztését. Kezdőktől magas szintig vállalok oktatást, klasszikus, jazz, rock és egyéb könnyűzenei stílusokban is.

6 éves korom óta zongorázom is a gitár mellett, szolfézst/zeneelméletet/zeneszerzést/harmonizálást is oktatok, főiskolai/egyetemi/konzervatóriumi felvételire felkészítést vállalok.
Vállalok: csoportos oktatást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló mu
Stílusom: laza
Vélemények
Bukrán Bojána cseh magántanár fotója
Bukrán Bojána
Cseh
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Horvát
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Orosz
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Lélekgyógyászat
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Szlovák
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Török
3500HUF / 45'
Ukrán
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Kreatív írás
3500HUF / 45'
A nyelv a táptalaja a kommunikációnak :)
Szia kedves érdeklődő! :)

Vállalok a megadott nyelvekből magánórákat Pakson, valamint online: skype,zoom, messenger.

Mikor? Hétköznaponként du. 5 óra után, még a késő esti órákban is, valamint hétvégenként.
Tele van a meghajtóm saját magam állította össze anyagokkal.
Amennyiben felkeltettem érdeklődésed, fordulj hozzám bizalommal.:) Díjmentes 15-20 perces próbaóráért jelentkezz :)
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Kedvenc témám:  Önfejlesztés(:
Okt.gyak.:  3
Vélemények
Víg Angelika spanyol magántanár fotója
Víg Angelika
Spanyol
(nyelvvizsga)
4000HUF / 45'
Tapasztalat, empátia, 100%-os odafigyelés
Ha kezdő vagy, ha elakadtál a vizsgán, ha érettségire, nyelvvizsgára készülsz, ha fejleszteni szeretnéd tudásodat, keress bizalommal! Több, mint 25 éves tapasztalattal rendelkezem, felkészültségemben, jó hangulatú óráimban biztosan nem fogsz csalódni. Alkalmanként 2X45 perc az óra.
Reggel 7-től délután 4-ig tanítok Skype-on, vagy személyesen a XI. kerületben.

Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Eva Gabriella matematika magántanár fotója
Eva Gabriella
Matematika
(középiskolai)
4000HUF / 45'
Fizika
(középiskolai)
4000HUF / 45'
Magyar nyelvtan
(általános iskolai)
4000HUF / 45'
Magyar irodalom
(általános iskolai)
4000HUF / 45'
Matematika, fizika, magyar felkészítés Szegeden, online
Felkészítést, korrepetálást vállalok 4-12. osztályosoknak matematika, fizika , magyar nyelv és irodalom tantárgyból, tapasztalattal, türelemmel. Érettségire, pótvizsgára való felkészítést is. Keressenek bizalommal.
Magántanulóknak, tanulási nehézséggel küzdőknek is
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Oktatási módszerem: Önálló mu
Stílusom: laza
Vélemények
Hunyadi Claire francia magántanár fotója
Hunyadi Claire
Francia
(általános iskolai)
4000HUF / 45'
Francia
(egyetemi)
4000HUF / 45'
Francia
(gazdasági nyelv)
4000HUF / 45'
Le français simple et clair en un éclair avec Claire
Tanulj franciául velem!

Francia anyanyelvű tanár vagyok

je suis française

A Corvinus egyetemen voltam éveken át a francia lektor
Tanítottam és írtam a francia vizsga tételeket (B2 és C1)
Gazdasági és általános nyelvvizsgákhoz, vizsgabizottságtag voltam, az OKTV és a francia érettségi audio tesztekben rész vettem

Corvinus tankönyvet is írtam 2 kollegámmal (Messmer Lili és Domján Andrea)
„Réussir son test auditif „

A „Talents„ francia tankönyvhez (Lotfi Eva/ Pócsné Berkesi Zsuzsanna) egyik szereplője vagyok a hanganyagban (Brigitte)

A francia nyelvet magyarul tanítom és franciául magyarázom a nyelvtant


Csoportok :
kezdő, középszint és haladó

Tandíj:
szimpla : 45 perces sáv 4000 ft
dupla : 90 perces sáv 6000 ft

Felkészítek: nyelvvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Kedvenc témám:  etimologia
Vélemények
Hargitai Katinka olasz magántanár fotója
Hargitai Katinka
Olasz
15EUR / 60'
18 évet éltem Milánóban, ismerem a dörgést ;)
Olasz nyelvi tanulmányaimat a gimiben kezdtem, melynek megkoronázása egy középfokú nyelvvizsga volt. A főiskola után kimentem Olaszországba Au pair-nek, amiből aztán szerelem lett. Ezután jöttek a gyerekek, de aztán a szerelemnek vége lett így 18 év után úgy döntöttem, hogy hazajövök (persze gyerekestül).
Szívesen adom át a megszerzett és elmélyített tudásomat (immár 23 éve beszélem napi szinten az olaszt) mindazoknak, akik ezt igénylik. Lehet szó kezdőkről, haladókról, vizsgára készülőkről, vagy csak egyszerűen beszélgető partnert keresőkről. Amennyiben én vagyok a megfelelő személy és most van itt az idő az olasz nyelv alapos megtanulására, keressen bizalommal ! Online térben is vagyok, szóval a távolság nem akadály ;) Izgatottan várok mindenkit :)!
Felkészítek: ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Muth Csilla angol magántanár fotója
Muth Csilla
Angol
(üzleti nyelv)
4500HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
4000HUF / 45'
Angol
(nyelvvizsga)
4500HUF / 45'
Angol nyelvoktatás igény szerint
Óráimat a beszédközpontúság jellemzi. Így a kezdetben nehezen beszélő diáknak is később "megered a nyelve". :)
Többféle szintű és tartalmú órákat vállalok, a nyelvvizsga felkészítés mellett turizmus szakmai nyelv és üzleti nyelv oktatását is vállalom. Az angol nyelvtanári végzettségem mellett turizmus szakon is egyetemi végzettséget szereztem, így a szakmai nyelvvizsgára nem csak a nyelv szempontjából tudok eredményesen felkészíteni.
Rengeteg módszertani továbbképzés után, az élő angol nyelvet ismerve, nagy tapasztalattal és hatékonyan tudok tanítani - persze a diákon is sok múlik. :)
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Okt.gyak.:  36
Vélemények
Wágner Krisztián matematika magántanár fotója
Wágner Krisztián
Matematika
(korrepetálás)
20EUR / 60'
Német
(korrepetálás)
20EUR / 60'
Önbizalomfejlesztés
(konzultáció)
20EUR / 60'
Önismeret
(konzultáció)
20EUR / 60'
Garantált tudás a Te nyelveden - németül is!
Online vállalok korrepetálást, tanítást, vizsgára felkészítést matematikából (magyar, német nyelven), és német nyelvből, illetve az önismeret fejlesztésében, önbizalomfejlesztésben tudok segíteni.

2008 óta foglalkozok korrepetálással, és magántanítással, így nem csak a tudásomat adom a leendő tanítványaimnak, hanem azt a tudást is, amit ez idő alatt elsajátítottam.

Én nem úgy tanítok, ahogy az iskolában szokás, hogy "elmondom és értsd", hanem mindig igazodok a diák tudásához és képességeihez, mert vallom, hogy nincs hülye gyerek, csak rosszul magyarázott tananyag.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi fela
Stílusom: laza,tegeződő
Okt.gyak.:  12
Vélemények
Muskovits László matematika magántanár fotója
Muskovits László
Matematika
(egyetemi)
Analízis
(egyetemi)
Statisztika
(egyetemi)
Fizika
(egyetemi)
Matematika, fizika, általános statisztika magánoktatás sok év gyakorlattal
Kedves Érdeklődő!

Sok éves magánoktatási gyakorlattal és az azzal járó tapasztalattal, szemléletes látásmóddal vállalom műszaki és közgazdasági felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók matematikai analízis (differenciál- és integrálszámítás, differenciálegyenletek), valószínűségszámítás, lineáris algebra, operációkutatás, általános statisztika, fizika zárthelyi dolgozatra, illetve vizsgára történő felkészítését, továbbá középiskolás diákok matematika és fizika érettségi vizsgára való felkészítését Skype-on tartott online óra formájában. További információért, kérem látogassa meg weboldalamat, melyet a fényképem alatt található "Saját honlap" linkre kattintva érhet el.
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást
Vélemények
Tóth Bernadett német magántanár fotója
Tóth Bernadett
Német
2500HUF / 60'
Német nyelvoktatás, korepetálás
Német és angol nyelvet tanítok online.
Felkészítek: nyelvvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Balázs Gabriella angol magántanár fotója
Balázs Gabriella
Angol
(érettségi)
4000HUF / 45'
Német
(érettségi)
4000HUF / 45'
Román
(felnőttoktatás)
4000HUF / 45'
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
4000HUF / 45'
Angol, német, román, magyar nyelvtanár lévén A1-C1 szinteken oktattam, iskolarendszerben és azon kívűl, iskolásoknak, gimnazistáknak, főiskolásoknak, felnőtt csoportoknak.
Változatos tanórák, iskolai kreatív angol/ német versenyek, nyelvvizsgák, idegen nyelvű gyerek előadások, zenével és tánccal, kis előadásokkal, csoport oktatások, idegen nyelvi továbbképzések külföldön, német és angol nyelvtarületeken, mindezek szines palettájára néz vissza eddigi tanári tapasztalatom.
Fordításokkal színházi előadásokon próbálkoztam, különleges élmény volt.
Továbbá szárazabb szakszövegek fordítását vállaltam eddig.
Rovást is oktattam. Versenyre mentünk, Erdélybe, ott is nyertünk. Ha van jelentkező, rovást is újra tanítanék.

Több módszerben vagyok jártas: hagyományos, kommunikatív, step by step, csoportos, Relaxa, online oktatás.
Érettségire, nyelvvizsgákra, pótvizsgákra készítek fel tanulókat, vagy munkaerő piacra szükséges szókincs és kommunikációs készség fejlesztést vállalok, vagy egyszerűen nyelvoktatást a kívánt idegen nyelvből, személyes igényeket és órabeosztást figyelembe véve.

Tanóra ára: 5000 Ft/45 perc

Az óráim bemutatása
Mint tanár a diákból indulok ki, ő mit akar, ő mire képes és mit szeretne fejleszteni. Közösen határozzuk meg a célt és az oda vezető utat. Miután ez megvan, már csak haladunk az úton, mint Dorothy a mesében a Sárga Köves Úton ÓZ városa felé, ahol a tudás lakozik. Megpróbálok a varázsló szerepében segítséget adni az út köveinek lerakásában óráról órára és segítek a diákoknak felébredni a bennük rejtőző erőkre, melyekkel ők maguk is nyelvi alapköveket mozgathatnak, hogy megértsék őket és ők is másokat.
Mindenki más és minden óra más, kreatívan kiaknázva a tananyagot és személyes megélésekhez kötve azt.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza
Vélemények
Útmutató
Tanároknak
Diákoknak
Segédprogramok
Díjszabás
Tanároknak
Üzenőfal
Favorit sáv
Egyenlegfeltöltés
Kapcsolat
Sztolár Miklós
36 (30) 435-8949
sztolar@gmail.com
Hungary
2500 Esztergom,
Petz testvérek utca 24.