Online magántanárok

21-40 / 155
Tóth Zoltán történelem magántanár fotója
Tóth Zoltán
Történelem
(érettségi)
Gazdaságtörténet
(érettségi)
Társadalomismeret
(érettségi)
Filozófia
Történelem
(főiskolai)
Társadalomismeret
(felnőttoktatás)
Földrajz
(emelt szintű érettségi)
4500HUF / 60'
Történelem, állampolgári ismeretek, EU ismeretek, filozófia, etika, nemzetközi kapcsolatok
Többdiplomás, gyakorlott, közép- és főiskolán oktató tanárként korrepetálást, közép- és emeltszintű ÉRETTSÉGI FELKÉSZÍTÉST, személyre szabott oktatást vállal.

Minden jelentkező, de különösen általános és középiskolai tanulók korrepetálását, vizsgafelkészítését végzem.

Felnőtt érdeklődők, egyetemisták, főiskolások esetében is - megbeszélés alapján - TÖRTÉNELEM, NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK, állampolgári-, közigazgatási- és gazdasági ismeretek, filozófia, Európai Unióval kapcsolatos ismeretek, valamint társadalomtudományi tárgyak feladatainak megoldásában, feldolgozásában segítek és VIZSGAFELKÉSZÍTÉST végzek.

Ha mindezen tárgyak esetében szükséged van szakdolgozati konzultációra, keress bátran!

Online órák és személyes megbeszélés, folyamatos kapcsolattartás, tárgyi tudás, elemzőkészség, logikus gondolkodás, térben és időben történő tájékozódás fejlesztése.
Felkészítek: pótvizsgára, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Pintér András biológia magántanár fotója
Pintér András
Biológia
(érettségi)
2500HUF / 45'
Fizika
(érettségi)
2500HUF / 45'
Kémia
(érettségi)
2500HUF / 45'
Földrajz
(érettségi)
2500HUF / 45'
A reál tárgyak megtanulhatók és még érdekesek is
Lelkes tanár egyéniség vagyok és vallom, hogy a tudományos megismerés a világ legizgalmasabb dolgai közé tartozik. A megértésre, az összefüggések felismerésére és a tantárgyakon átívelő szemléletre építve tanítok. Meggyőződésem, hogy a természettudományos tárgyak nem kell, hogy mumusok legyenek és megfelelő tanári hozzáállással, valamint elegendő mennyiségű idő ráfordításával a nehéznek tűnő tantárgyak is elsajátíthatók. Célom, hogy a tanulmányi eredmények javítása mellett a diákkal együtt felfedezzük a világ működésében rejlő csodákat is!

Magamról:
Amatőrcsillagászként és természetbúvárként kezdtem el ismerkedni a tudománnyal, amit a tudományos szkepticizmussal való találkozásom tovább mélyített. 15 évvel ezelőtt, biológia-környezettan tanár szakos egyetemistaként kezdtem el a tanítást (az intézményi keretekkel azonban nehezen boldogultam), amit pár éve abba kellett hagynom, mert idegenvezetői munkám mellett nem maradt rá elég időm. A tudomány iránti érdeklődésem és rajongásom azonban sosem szűnt meg, most pedig egy ideje ismét a természettudományos tantárgyak megértésében és elsajátításában igyekszem segíteni a tanulni vágyókat és a nehézségekkel küzdőket.
Felkészítek: pótvizsgára, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Pasztuhov Dániel programozás magántanár fotója
Pasztuhov Dániel
Programozás
(konzultáció)
20000HUF / 90'
Programozás
(felnőttoktatás)
18000HUF / 90'
Programozás
(egyetemi)
18000HUF / 90'
Programozás
(kiscsoportos korrepetálás)
Programozás
(konzultáció)
Programozás
(érettségi)
18000HUF / 90'
Online oktatásban is tapasztalt tanár
NEM VÁLLALOK ZH- ÉS VIZSGAÍRÁST!!!
Vállalok:
- Emelt szintű informatika érettségire való felkészítést (programozás és adatbázisok): Java, Python, Pascal, C, C++, C# nyelveken
- ZH-ra, vizsgára való felkészítést: Java, C, C++, C# nyelvek esetén
- Pályaváltók számára gyorssegélyt: Java, Spring környezetekben
- Pályaváltásra való felkészítést, mentorálást: Java/Spring technológia esetében

Miért én?
- Mindig is szerettem tanítani, imádom csinálni
- Első oktatási tapasztalataimat a BME-n szereztem, évekig voltam a BME óraadója
- Éveken át kizárólag magánoktatással foglalkoztam, rengeteg diák köszönheti nekem a diplomáját vagy az állását (Több olyan félévem volt, mikor az időben velem együtt dolgozni kezdő tanítványaim 100%-os arányban átmentek a vizsgákon)
- Alapítója és vezető oktatója vagyok a StudiCore Online oktatási rendszernek, melynek segítségével ma már sokan - változatos háttérből indulva - programozóként dolgoznak

Már egy jó ideje kizárólag online oktatok, így megvannak a megfelelő eszközeim és tapasztalatom, hogy a jelen helyzetben is hatékonyan tudjunk tanulni.

"Daninak köszönhetően túl vagyok az első vizsgaidőszakon.
A vizsgákra való készülés folyamán bármilyen kérdésem felmerült nyugodtan feltehettem neki, és nem csak megválaszolta, segített, hogy meg is értsem példákkal alátámasztva.
Nagyon jól teltek az órák, törekedett arra, hogy magamtól jöjjek rá a megoldásra és mindig megdicsért, ha valami sikerült.
Visszaadta az önbizalmamat, hogy megtudom csinálni magamtól is.
Elmondta, hogy hogyan érdemes nekiállni egy feladatnak, amit élesben is tudtam alkalmazni. Nagyon sokat segített, csak ajánlani tudom.
Ő nem csak egy tanár, hanem egy mentor is."

Egy ELTE-IKs tanuló
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám:  Java programming
Vélemények
Leithi Andrea portugál magántanár fotója
Leithi Andrea
Portugál
(nyelvvizsga)
3000HUF / 45'
Brazil portugal nyelv tanulas egyenesen Braziliabol!!
Sziasztok!

Brazil portugal nyelv oktatasat vallalom skypon keresztul! Mar tobb mint 2 eve Braziliaban elek, angol nyelvet tanitok, igy ha velem tanulsz nem csak a nyelvet sajathitatod de a kulturaba is betekintest nyerhetsz :) CELPE-BRAS nyelvvizsgaval is rendelkezem, igy akar nyelvvizsgafelkeszitest is vallalok! A tananyagrol en gondoskodom!
Andi
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Open Mind Education Center matematika magántanár fotója
Open Mind Education Center
Matematika
(érettségi)
Matematika
(középiskolai)
Matematika
(korrepetálás)
Angol
(nyelvvizsga)
Angol
(üzleti nyelv)
Matematika - Open Mind Education Center
Hatékony, cél-orientált tanítás - Open Mind Education Center
Itt megtanulhatsz mindent, gyorsan és hatékonyan!

Matematika oktatás

Magyar tanrend szerint
-Emelt szintű érettségi felkészítés
-Középszintű érettségi felkészítés
-Gimnáziumi felvételi felkészítés 6 és 4 évfolyamos gimnáziumokba (magyar nyelv és irodalom felkészítést is végzünk ebben a kategóriában)
-Iskolai eredményjavító tutorálás 5-12. évfolyamig

IB Mathematics IB Diploma felkészítés
IB Mathematics Higher Level
IB Mathematics Standard Level
IB Mathematics Studies
GCSE felkészítés
SAT felkészítés
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást
Vélemények
Madaras Kinga zongora magántanár fotója
Madaras Kinga
Zongora
(felnőttoktatás)
8000HUF / 60'
Zeneelmélet
(felnőttoktatás)
8000HUF / 60'
Szolfézs
(felnőttoktatás)
8000HUF / 60'
Zene
(felnőttoktatás)
12000HUF / 90'
Zeneoktatás jól bevált módszerekkel
Ha elkötelezett vagy a zenetanulás iránt, és szeretnél hatékony segítséget kapni ezen az úton, keress bizalommal!
Vélemények
Erdőháti Erzsébet kémia magántanár fotója
Erdőháti Erzsébet
Kémia
(emelt szintű érettségi)
13000HUF / 90'
Biológia
(emelt szintű érettségi)
13000HUF / 90'
Biológia és kémia oktatás közép és emelt szinten személyesen Debrecenben
Erdőháti Erzsébet vagyok, 38. éve gyakorló pedagógus Debrecenben. Biológiából és kémiából fordulhatsz hozzám minden szinten, akár egyetemi felvételire készülsz, akár már egyetemista vagy. Biztosan tudok segíteni. Az elméleti magyarázatok után a gyakorlást tartom nagyon fontosnak.
Felkészítek: érettségire, felvételire
Oktatási módszerem: nagy lépések, gyakorlatorientált, stabil elméleti alapok, részletes magyará
Stílusom: szigorú
Vélemények
Tóth Lévay Emőke angol magántanár fotója
Tóth Lévay Emőke
Angol
(általános iskolai)
4500HUF / 45'
Angol
(emelt szintű érettségi)
5000HUF / 45'
Angol
(érettségi)
4500HUF / 45'
Angol
(felnőttoktatás)
4500HUF / 45'
Angol
(nyelvvizsga)
5000HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
4500HUF / 45'
Angol
(korrepetálás)
4500HUF / 45'
Beszédcentrikus és személyreszabott nyelvoktatás online is
Több, mint 20 éves nyelvoktatási tapasztalattal rendelkező diplomás nyelvtanár vagyok. 2004-ben végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol jelenleg szak- és műfordítói posztgraduális képzésben veszek részt.
Tanítottam nyelviskolában, általános- és középiskolában, kihelyezett céges tanfolyamokat is lebonyolítottam B1, B2, C1 szinteken. Magánoktatást már egyetemi éveim alatt is folytattam. Jelen pillanatban is készítek fel (nemzetközi) nyelvvizsgára (B2, C1), közép- és emelt szintű érettségire, de korrepetálok is általános- és középiskolás diákokat is.
Fontos számomra a kommunikáció orientált tanítás, az autentikus (hang) anyagok feldolgozása, átbeszélése.
Jelenléti és online tanítást is vállalok.
Amennyiben felkeltetem az érdeklődést és még többet szeretnének megtudni rólam és módszeremről, keressenek bátran.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: fordítást
Vélemények
Tóth Arnold matematika magántanár fotója
Tóth Arnold
Matematika
(felnőttoktatás)
Makroökonómia
(egyetemi)
Mikroökonómia
(egyetemi)
Vállalati pénzügyek
(egyetemi)
Statisztika
(egyetemi)
Közgazdaságtan
(egyetemi)
Közgazdaságtan, pénzügy
Közgazdaságtan (mikroökonómia, makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan) felkészítés hatékonyan. Vállalati pénzügyek, ill. tőzsdei szakvizsgára értékpapírszámtan oktatás.
Főiskolásoknak matematika felkészítést is vállalok.

Több intézményben oktattam már (Általános Vállalkozási Főiskola, Zsigmond Király Főiskola, Budapesti Corvinus Egyetem, Budai Középiskola), számos diákkal készültünk vizsgákra sikeresen!

Várom jelentkezését.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Vélemények
Varga Enikő matematika magántanár fotója
Varga Enikő
Matematika
(általános iskolai)
3600HUF / 45'
Magyar nyelvtan
(általános iskolai)
3600HUF / 45'
Alsó tagozatos tárgyak
(alsó tagozat)
3600HUF / 45'
Magyar nyelv
(általános iskolai)
4800HUF / 60'
Matematika
(általános iskolai)
4800HUF / 60'
Magyar nyelv
(általános iskolai)
2400 / 30'
Matematika
(általános iskolai)
2400HUF / 30'
Haladjunk e vezető úton!
Guan-Varga Enikő vagyok.
Évek óta magántanítással foglalkozom.
Szeretettel várom azokat az alsós és felsős diákokat, akik maguk is szeretnének javítani, fejlődni matematikából, magyar nyelv és irodalomból. 

Vállalok magyar nyelv és irodalomból és matematikából:

- felvételire való felkészítést

- versenyfeladatokra való felkészítést

- pótvizsgára való felkészítést

- magántanulók felkészítését


Haladjunk együtt a siker felé vezető úton!

Felkészítek: pótvizsgára, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, fordítást
Oktatási módszerem: házi feladat, részletes magyará
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Szentes Bernadett algebra magántanár fotója
Szentes Bernadett
Algebra
(általános iskolai)
Tanuljuk együtt a matematikát.Fordulj hozzám bizalommal,türelemmel és odafigyeléssel bármit meglehet tanulni.
Mesterivel rendelkező fiatal lányként, aki türelmes és kedves ,ugyanakkor nagyon szerette a matematikát,szívesen segítek együtt megérteni és megtanulni a matematika rejtelmeit.
Vállalok: csoportos oktatást
Oktatási módszerem: házi feladat, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám:  az egyenletek
Vélemények
Petrusán Tibor angol magántanár fotója
Petrusán Tibor
Angol
(nyelvvizsga)
4000HUF / 60'
Román
(nyelvvizsga)
4000HUF / 60'
Olasz
(nyelvvizsga)
4000HUF / 60'
Angol Tanár Szegeden
Felsőfokú végzettséggel ill. nyelvvizsgával és 10 éves tapasztalattal a hátam mögött vállalok ANGOL és ROMÁN nyelvből nyelvvizsgára, érettségire, állásinterjúra való felkészítést, korrepetálást kezdő szinttől a haladó szintig. Legyen az általános iskolás, középiskolás, egyetemista vagy felnőtt dolgozó ember, bármilyen tanulási céllal. Otthon tanítok, de igény szerint házhoz is megyek. Online oktatás is lehetséges. 60 percesek a tanórák, szinttől függő haladással, alapossággal. Igény szerint fordítást, tolmácsolást is vállalok.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Bíró Zoltán fejlesztőpedagógia magántanár fotója
Bíró Zoltán
Fejlesztőpedagógia
5800HUF / 45'
Gyógypedagógia
8500HUF / 60'
Alsó tagozatos tárgyak
5800HUF / 45'
Képességfejlesztés
8500HUF / 60'
Fejlesztés, felzárkóztatás, autizmus-specifikus fejlesztés, ADHD - fejlesztés
Több éves szakmai tapasztalattal rendelkező, tanító, gyógypedagógus végzettséggel nagy gyakorlattal fejlesztést, felzárkóztatást vállal.
Óvodásoknak fejlesztés, felzárkóztatás, iskolára felkészítés.
Gyógypedagógiai komplex fejlesztés.
Autizmusspecifikus fejlesztés, tanácsadás.
További célirányos lehetőségek:
- SINDELAR - TERÁPIA mérés és terápia HOME
training
- GMP vizsgálat és terápia (beszédészlelés,
beszédmegértés)
- olvasás, szövegértés fejlesztése
- íráskészség fejlesztése
- grafomotoros fejlesztés, finommotorika
- memória, figyelem fejlesztése
- számolási készség fejlesztése
- diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia reedukáció
- komplex gyógypedagógiai fejlesztés
- felzárkóztatás
- tanácsadás, szülő konzultáció (egyéni díjmegállapítás)
- ADHD (egyéni díjmegállapítás))
- autizmusspecifikus fejlesztés (egyéni díjmegállapítás)


Számlaképesség. Minden esetben számla kerül kiállításra!
Csomagajánlatok.
Egyedi megbeszélés, egyeztetés!


Akkreditált pedagógusképzésben, felsőoktatásban is oktatok.
Helyszínen történő fejlesztés, oktatás esetén az útiköltség plusz költség!
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, felvételire
Oktatási módszerem: házi feladat, nagy lépések, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő,szigorú
Vélemények
Ripinszkaja Elena orosz magántanár fotója
Ripinszkaja Elena
Orosz
(nyelvvizsga)
Angol
(nyelvvizsga)
Orosz-Angol minden szinten
Добрый день!
Меня зовут Елена. Я из России. Живу в Будапеште 14 лет. Имею большой опыт преподавание русского языка как иностранного. Возможны уроки как со взрослыми, так и с детьми онлайн или на дому.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, részletes magyará
Stílusom: laza,tegeződő
Okt.gyak.:  20
Vélemények
Lingsch Adrienn zongora magántanár fotója
Lingsch Adrienn
Zongora
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Gitár
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Angol
(nyelvvizsga)
5000HUF / 45'
Hegedű
(általános iskolai)
5000HUF / 45'
Olasz
(gyakorlat)
4500HUF / 45'
Szolfézs
(elmélet)
5000HUF / 45'
Furulyaoktatás
(gyakorlat)
5000HUF / 45'
Matematika
(általános iskolai)
5000HUF / 45'
Tanulj zenét és nyelveket! Sohasem késő! Minden korosztály számára!
Ha zenét, matematikát vagy angol, német vagy olasz nyelvet szeretnél tanulni akkor itt a lehetőség!
Szeretnéd lejátszani kedvenc zenédet? Akkor itt a helyed!
Tanulhatsz gitározni , zongorázni ,furulyázni és hegedülni. Tanulhatsz énekhangképzést, szolfézst és zeneelméletet is.Klasszikustól a modern stílusig mindent tanulunk. Vállalok vizsgára,pótvizsgára vagy felvételire felkészítést. Minden korosztály számára vállalok tanítást.Sohasem késő a zenetanulás.20 éves tanítási gyakorlattal rendelkezem. A budapesti Zeneakadémián és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem tanári diplomáimat.
Angol nyelvből vállalok kezdőtől a nyelvvizsgára való felkészítést. Matematikából vállalok oktatást, korrepetálást felkészítést. A nyári szünetben is tanítok! Várlak szeretettel!
Felkészítek: pótvizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Vélemények
Balázs Gabriella angol magántanár fotója
Balázs Gabriella
Angol
(érettségi)
4000HUF / 45'
Német
(érettségi)
4000HUF / 45'
Román
(felnőttoktatás)
4000HUF / 45'
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
4000HUF / 45'
Angol, német, román, magyar nyelvtanár lévén A1-C1 szinteken oktattam, iskolarendszerben és azon kívűl, iskolásoknak, gimnazistáknak, főiskolásoknak, felnőtt csoportoknak.
Változatos tanórák, iskolai kreatív angol/ német versenyek, nyelvvizsgák, idegen nyelvű gyerek előadások, zenével és tánccal, kis előadásokkal, csoport oktatások, idegen nyelvi továbbképzések külföldön, német és angol nyelvtarületeken, mindezek szines palettájára néz vissza eddigi tanári tapasztalatom.
Fordításokkal színházi előadásokon próbálkoztam, különleges élmény volt.
Továbbá szárazabb szakszövegek fordítását vállaltam eddig.
Rovást is oktattam. Versenyre mentünk, Erdélybe, ott is nyertünk. Ha van jelentkező, rovást is újra tanítanék.

Több módszerben vagyok jártas: hagyományos, kommunikatív, step by step, csoportos, Relaxa, online oktatás.
Érettségire, nyelvvizsgákra, pótvizsgákra készítek fel tanulókat, vagy munkaerő piacra szükséges szókincs és kommunikációs készség fejlesztést vállalok, vagy egyszerűen nyelvoktatást a kívánt idegen nyelvből, személyes igényeket és órabeosztást figyelembe véve.

Tanóra ára: 5000 Ft/45 perc

Az óráim bemutatása
Mint tanár a diákból indulok ki, ő mit akar, ő mire képes és mit szeretne fejleszteni. Közösen határozzuk meg a célt és az oda vezető utat. Miután ez megvan, már csak haladunk az úton, mint Dorothy a mesében a Sárga Köves Úton ÓZ városa felé, ahol a tudás lakozik. Megpróbálok a varázsló szerepében segítséget adni az út köveinek lerakásában óráról órára és segítek a diákoknak felébredni a bennük rejtőző erőkre, melyekkel ők maguk is nyelvi alapköveket mozgathatnak, hogy megértsék őket és ők is másokat.
Mindenki más és minden óra más, kreatívan kiaknázva a tananyagot és személyes megélésekhez kötve azt.
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza
Vélemények
Papp Anikó matematika magántanár fotója
Papp Anikó
Matematika
(érettségi)
6000HUF / 45'
Informatika
(érettségi)
6000HUF / 45'
A befektetett munka mindig megtérül.
Középiskolai tanárként vállalok oktatást
17 éves gyakorlattal eredményesen,

MATEMATIKA és NFORMATIKA tantárgyakból.

Vállalok:

6-os és 8-os felvételire felkészítést,

Kisérettségire felkészítést,

Középszintű érettségire felkészítést,

Korrepetálást, javító vizsgára készítést.
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire
Vállalok: csoportos oktatást
Oktatási módszerem: házi fela
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Dranik Réka angol magántanár fotója
Dranik Réka
Angol
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Német
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Japán
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Román
(nyelvvizsga)
7000HUF / 90'
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
7000HUF / 90'
angol, német, japán, román és magyar nyelvoktatás alaptól - felsőfok
Az angol, a német és a japán nyelv oktatásában több, mint 9 éves nyelvoktatói tapasztalattal rendelkező fiatal diplomás tanárnő vagyok. Budapesten tanítok; a Cambridge Nyelviskola angol- és némettanára vagyok. Az angol, német, japán nyelvet minden szinten oktatom (általános felkészítés, nyelvvizsga, érettségi vagy a nyelv szinten tartása céljából), többek között a gazdasági, politikatudományi, orvosi angol, német szaknyelvet is. Érettségire és más (Rigó utcai, Cambridge nyelvvizsga, TELC, Euro, BME, TOEFL, IELTS Nyelvvizsga, Japán Nemzetközi Nyelvvizsga [Japanese Language Proficiency Test/Nihongo Nooryoku Shiken], stb.) nyelvvizsgákra is felkészítek,az ezeknek megfelelő segéd- és felkészítő anyagokat nyújtom. Az órákat a lakásomon (központi helyen, a Belvárosban lakom). Az órákat a nyelvet elsajátító tanuló igényei szerint, testreszabottan alakítom.
Fordítást is vállalok.
Továbbá origami(papírhajtogatás) tanítását is vállalom.

Idegen ajkúak számára myagyar nyelvet is oktatok.

Az adott idegen nyelvekről magyarra, illetve magyar nyelvről az adott idegen nyelvekre történő fordításokat is vállalok.

Óradíj:
Angol, német: 4300 Ft / 90 perc, 4600 Ft / 120 perc
Japán: 4400 Ft / 90 perc, 4700 Ft / 120 perc
Román: 4400 Ft / 90 perc, 4700 Ft / 120 perc
Magyar: 4300 Ft / 90 perc, 4600 Ft / 120 perc

CSOPORTOS OKTATÁST is vállalok. Ennek óradíjai:
2 fő részére: 2500 Ft/90 perc/fő
3 fő részére: 2200 Ft/90 perc/fő
4 fő részére: 2000 Ft/90 perc/fő
 | Hu
Felkészítek: pótvizsgára, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Okt.gyak.:  14
Vélemények
Bukrán Bojána cseh magántanár fotója
Bukrán Bojána
Cseh
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Horvát
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Orosz
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Lélekgyógyászat
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Szlovák
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Török
3500HUF / 45'
Ukrán
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Kreatív írás
3500HUF / 45'
A nyelv a táptalaja a kommunikációnak :)
Szia kedves érdeklődő! :)

Vállalok a megadott nyelvekből magánórákat Pakson, valamint online: skype,zoom, messenger.

Mikor? Hétköznaponként du. 5 óra után, még a késő esti órákban is, valamint hétvégenként.
Tele van a meghajtóm saját magam állította össze anyagokkal.
Amennyiben felkeltettem érdeklődésed, fordulj hozzám bizalommal.:) Díjmentes 15-20 perces próbaóráért jelentkezz :)
Felkészítek: nyelvvizsgára, pótvizsgára, ecdl-re, vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: céges oktatást, csoportos oktatást, tolmácsolást, fordítást
Oktatási módszerem: Önálló munka, házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: laza,tegeződő
Kedvenc témám:  Önfejlesztés(:
Okt.gyak.:  3
Vélemények
Brazda Marianna angol magántanár fotója
Brazda Marianna
Angol
(nyelvvizsga)
3500HUF / 45'
Angol
(egyetemi)
3500HUF / 45'
Angol
(felnőttoktatás)
3500HUF / 45'
Angol
(érettségi)
3500HUF / 45'
Angol
(középiskolai)
3500HUF / 45'
Tanulásmódszertan
Beszédtechnika
Magyar nyelv
(felnőttoktatás)
3500HUF / 0'
Merj megszólalni
Brazda Marianna vagyok, több, mint 20 évet tanítottam Magyarországon középiskolai és egyetemi szinten az angol nyelvet, illetve dolgoztam nyelvvizsgáztató tanárként, fordítóként és tolmácsként. Jelenleg évek óta Oxfordban (UK) élek, így elsősorban skype-on keresztüli órákat vállalok.
Vállalok nyelvvizsgára felkészítést alap-, közép- és felsőfokra, elsősorban TELC illetve IELTS nyelvvizsga típusokban, de szóba jöhet a Cambridge típusú nyelvvizsga is. Ezenkívül közép- és emelt szintű érettségire felkészítést, illetve korrepetálást is vállalok, minimum középiskolai szinttől.
Természetesen egyedi kérés is megbeszélhető (jelenleg is számos olyan tanítványom van, akikkel az aktuális problémákat korrigáljuk, nem feltétlen tankönyvből haladunk).
Mivel rengeteg tanítási tapasztalatom van, tananyagot természetesen tudok biztosítani.
Felkészítek: vizsgára, érettségire, felvételire
Vállalok: csoportos oktatást, tolmácsolást
Oktatási módszerem: házi feladat, gyakorlatorientált, stabil elméleti ala
Stílusom: tegeződő
Vélemények
Útmutató
Tanároknak
Diákoknak
Segédprogramok
Díjszabás
Tanároknak
Üzenőfal
Favorit sáv
Egyenlegfeltöltés
Kapcsolat
Sztolár Miklós
36 (30) 435-8949
sztolar@gmail.com
Hungary
2500 Esztergom,
Petz testvérek utca 24.